Emelkedéssel nyitott a BUX

Vágólapra másolva!
Nem egész egy pontos emelkedéssel 22 503,00 ponton nyitotta a napot a BUX. Az értéktőzsdén a kereskedők szerint élénk nap várható, esély van további emelkedésre, de negatív korrekcióra egyaránt.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,93 pontos emelkedéssel, 22.503,00 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,09 százalékos erősödés. Kereskedők szerint kedden széles sávban mozoghatnak az árfolyamok a budapesti részvénypiacon, Árfolyamcsúcsokra és negatív korrekcióra egyaránt számíthatunk.

Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője szerint ellentétes erők befolyásolhatják a piacot, ennek megfelelően széles sávú kereskedés várható. A szakértő elmondta, hogy az orosz piacon ebben az évben most indul a kereskedés, és amennyiben a moszkvai tőzsde pozitív képet mutat, az kedvezően hathat a régió tőzsdéire. Ugyanakkor a fejlett a nyugati piacokon negatív korrekcióra van kilátás, ami viszont az ellentétes irányba húzhatja az indexeket.

Az elemző várakozása szerint a nap elején még akár újabb csúcsok is születhetnek a BÉT-en, ám a későbbiekben egyre nőhet az esélye egy negatív korrekciónak. Leginkább a gyógyszergyártók árfolyamában lát esélyt a korrekcióra, viszont a Mol és az OTP továbbra is erős lehet.