Négy hónapot csúszik az e-adózás

Vágólapra másolva!
Négy hónappal később lesz csak kötelező az elektronikus munkáltatói adatszolgáltatás. A havi és negyedéves bevallóknak így csak májusban kell először online intézniük adóbevallásunkat - írja a Napi Gazdaság. Az adóügyi szakmai szervezetek szerint több ponton is problémás az e-adóügyintézéssel kapcsolatos törvénymódosítás.
Vágólapra másolva!

Négy hónappal később indul az e-adózás első hulláma. Az országgyűlés által lefogadott módosító indítvány szerint nem januárban, hanem csak május 12-én kell először elektronikusan benyújtaniuk a munkáltatói adatokat. Akkor azonban januárig visszamenőleg kell majd adatot szolgáltatni - írja a Napi Gazdaság.

Az Apeh szerint egyelőre 30 000 cégből áll az adatszolgáltatásra kötelezettek köre. Először csak a havi és negyedéves bevallóknak kell az interneten adatot szolgáltatni, a többiek 2007-től csatlakoznak a rendszerhez. Kimaradnak az adatszolgáltatók közül az evázók is, ugyanis százezres táboruk jelentősen túlterhelné a rendszert.

Az adóügyi szakmai szervezetek szerint a cégek többsége májusra sem készül majd fel rendesen. A kisebb vidéki irodáknak akár több százezres fejlesztések kellenek - az Apeh összesen ötmilliárd forintot szán az átállásra. A regisztráció komoly visszaélésekre adhat okot, ráadásul torlódásokat okozhat. Ugyanakkor késik a regisztrációhoz szükséges Apeh-formanyomtatvány.