Hatszor több pezsgőt iszunk meg év végén

Vágólapra másolva!
December hónapban az átlagos havi pezsgőfogyasztás meghatszorozódik. Az ünnepek közeledtével azok is szívesen fogyasztják ezt az italt, akikre ez egyébként az év során nem jellemző. Az emelkedés - az otthoni fogyasztás tekintetében - a tömény italokra is igaz, ezekből az átlagos havi mennyiség kétszerese fogy ezidőtájt.
Vágólapra másolva!

Az egy év alatt értékesített pezsgőmennyiség legjelentősebb része az év végi szezonban talál gazdára - derült ki a GfK Hungária Piackutató Intézet felmérésből. A pezsgővásárlási kedvet két tényező növeli. Amellett, hogy a vásárlók az ünnepi hangulattól átitatva jobban keresik a pezsgőt az üzletek polcain, az év végi akciók is vásárlásra ösztönöznek: minden üzlet igyekszik magához csábítani a vásárlókat. A pezsgő sikeresen kommunikálható, illetve az év végi akciózás valóban vásárlásfokozó tényező ebben a kategóriában.

Az év végi szezont árcsökkenés jellemzi, ilyenkor a gyártók és forgalmazók is hajlandók alacsonyabb áron kínálni az italokat a viszonteladóknak. Míg 2004 egészét tekintve egy üveg pezsgőért átlagosan 444 forintot fizettünk, addig ez az átlagár az idei első félévben 497 forint volt.

Sokan évente csak egyszer, az év végén vásárolnak pezsgőt otthoni fogyasztásra. Míg az év végét is figyelembe véve minden második, addig rendszeresen csak minden ötödik család vásárolja ezt a terméket. Vannak tehát, akik évente csak egyszer, év végén vásárolnak pezsgőt, összességében pedig átlagosan évente 2-3 alkalommal vásárolunk ebből a nedűből. Érdekes ugyanakkor a vásárlás intenzitása: aki vásárol pezsgőt, az egyszerre több, átlagosan két üveget, visz a kasszához.

Szilveszterkor mindenki iszik pezsgőt, még ha nem is maga gondoskodik a termék beszerzéséről, hiszen csak minden második család vásárol pezsgőt, a többiek pedig ezekből "vendégeskednek". A vásárlási kedv stabil, mennyiségben 1 százalékos, értékben pedig 3 százalékos növekedést mutatnak a GfK Hungária adatai.

Az égetett szeszesitalok tekintetében általános tendencia, hogy egyre kevesebben vásárolnak tömény italt, ráadásul egyre ritkábban. Ez nyilván annak is köszönhető, hogy folyamatosan nő az égetett szeszesitalok átlagára: míg egy liter átlagára 2003-ban 1753 forint volt, tavalyra már 1926 forintra nőtt, ami mintegy 10 százalékos átlagár-növekedést jelent. Ennek következtében 2004-ben a korábbi évhez képest 10 százalékkal csökkent az értékesített tömény italok mennyisége, míg a forgalom értéke mindösszesen egy százalékkal volt az előző évi alatt.

Az értékesített spirituszok közül a legnagyobb mértékben brandyt vásároltunk 2004-ben, ezt a pálinka, majd a whisky követi. Az előző évhez képest nem figyelhető meg jelentős változás az egyes termékfajták kedveltségét illetően, a legnagyobb arányú növekedést a keserűk és a krémlikőrök szegmense érte el.

A saját márkák e két kategóriában nemigen jutnak szerephez, az általános tendencia az, hogy e termékkörökben továbbra is inkább a márkázott termékeket kedveljük. Ennek ellenére 2005-ben valamelyest nőni kezdett a kereskedelmi márkák részaránya is.

A vásárlás helyét vizsgálva, e termékeknél is jelentősen nőtt a hipermarketek, valamint a láncba szerveződött kisboltok szerepe. Ezzel szemben a további bolttípusok mindegyike veszített részesedéséből, legnagyobb arányban a független kisboltok, a szupermarketek, a cash&carry csatorna, valamint a diszkontok. Az égetett szeszesitalok piacán tovább növelték mennyiségi piacrészüket a hipermarketek.