Makacskodik az EU a WTO-csúcson

Vágólapra másolva!
A legszegényebb országok támogatását ígérték a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) Hong Kong-i konferenciájának leggazdagabb résztvevői. Az Európai Unió ugyanakkor továbbra sem tett ígéretet a mezőgazdasági támogatások csökkentésére. A konferencia résztvevői szerint mostanra egyedül az EU-n múlik, hogy sikerrel zárul-e világkereskedelmi tárgyalások dohai fordulója. Az Unió makacssága miatt azonban patthelyzet alakulhat ki Hong Kongban.
Vágólapra másolva!

A legszegényebbek mezőgazdaságának támogatása lesz a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) hatodik miniszteri csúcsértekezletének szakítópróbája. A Hong Kong-i konferencián leginkább az Európai Unióra gyakorolnak majd nyomást a résztvevők. "A kereskedelem kiterjesztését nem érjük el a fejlődő országokban, sem Európában addig, amíg az EU nem igazodik a dohai követelményekhez" - figyelmeztetett Rob Portman, amerikai kereskedelmi megbízott.

Az Egyesült Államok, Brazíliával együtt azon államok mellé állt, amelyek a saját termelők támogatásának radikális csökkentését követelik az Uniótól. Ugyanakkor Mandelsson EU kereskedelmi biztost is támogatják, aki szerint kisebb lépésekkel lehet eredményt elérni Hong Kongban - írja a BBC News.

Az Európai Uniót sok bírálat érte - elsősorban brazil részről, illetve mezőgazdasági profilú fejlődő országokból, amiért átlagban csak 39 százalékot hajlandó engedni a mezőgazdasági támogatásokból. "Sikertelen lesz a forduló, amennyiben az Európai Unió nem emeli lényegesen az ajánlatát" - jelentette ki Celso Amorim brazil külügyminiszter.

Patthelyzet

Peter Mandelson, az Unió kereskedelmi biztosa azonban kijelentette: az EU addig nem hajlandó csökkenteni a támogatások mértékét, amíg a fejlődő országok nem nyitják meg jobban piacaikat az Unió ipari termékei előtt. A fejlődő országoknak - Brazíliával az élen - a mezőgazdaság a prioritás, és több ízben egyértelművé tették: amíg az uniós termelők előnyöket élveznek velük szemben, nem engednek - tájékoztat a Reuters.

Fotó: EPA
Mandelson nem enged

Mandelson szerint Hong Kongban amúgy sem lehet egyezségre jutni. "túl kevés van az asztalon ahhoz, hogy érdemben tárgyaljunk" - jelentette ki az Unió kereskedelmi biztosa. Peter Mandelson szeirnt a dohai fordulót 2006-ban kellene lezárni egy minden kérdésre - így a mezőgazdasági támogatásokra is - kiterjedő keretegyezménnyel.

Az EU kitart amellett, hogy legfeljebb 46 százalékot enged a kereskedelmi támogatásokból. Ugyanakkor az Unió továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy volt gyarmatai előnyöket élvezzenek a mezőgazdasági import terén. "Most már biztos, hogy hacsak nem történik csoda - nem is tudom, milyen csoda kellene ehhez - nem érünk el eredményt Hong Kongban." - jellemezte a helyzetet Cesro Amorim brazil külügyminiszter.