Mátrai Erőmű nem tiltakozik az árellenőrzés ellen

Vágólapra másolva!
Nem fog lobbizni, vagy tiltakozni a Mátrai Erőmű (ME) Rt. az elektromos áram hatósági ellenőrzése ellen és a jövőben is konstruktív módon tárgyal a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt.-vel a szállítási szerződésekről - nyilatkozta a társaság igazgatóságának az elnöke hétfőn.
Vágólapra másolva!

A cég nyitott egy az Európai Unió által kezdeményezett vizsgálat iránt is - közölte Valaska József, az áram ára kapcsán kibontakozott vitában elhangzottakra reagálva.

Az erőmű árai egyébként, a cég által végrehajtott költségcsökkentési program eredményeként, jelenleg nominál értékben is 3 százalékkal alacsonyabbak, mint 2001-ben, vagyis a társaság nem járult hozzá az utóbbi évek árnövekedési folyamatához.

Valaska József hangsúlyozta, hogy a Mátrai Erőmű az ország elektromos áram igényének 13-14 százalékát termeli, és a Paksi Atomerőmű után a legolcsóbban állítja elő az elektromos energiát.

Szembemegy az EU-val az MSZP áramjavaslata/itthon/20051201ahatosagi.htmlBűncselekményt gyanít áramügyben az MSZP/itthon/20051201nemtargyalnak.htmlMár a termelői árakat is a kormány határozhatja meg/itthon/20051130mara.html

Az erőmű 2004-ben 10,8 forintos kilowattóránkénti áron értékesítette az áramot az MVM részére, hosszú távú szerződés alapján. Ebből mintegy 2,5 forintot visznek el az adóterhek: a bérterhek, az iparűzési, a nyereségadó, a vízkészlet használati díj, a bányajáradék és a levegőterhelési díj - mondta az elnök.

Hozzátette: az alacsony ár elsősorban az elmúlt 10 év alatt végrehajtott, mintegy 100 milliárd forint értékű fejlesztésnek, illetve az ennek nyomán megvalósult hatékony termelésnek köszönhető. Új bányákat nyitottak, meghosszabbították a blokkok élettartamát, kénmentesítőt szereltek fel és néhány napja helyezték el egy 17 milliárd forint értékű hatékonyságjavító beruházás alapkövét.

Az elnök megjegyezte, hogy miközben a hazai erőművek átlagosan 40 százalékos kapacitással termelnek, a Mátrai Erőmű termelő berendezéseinek kihasználtsága 80 százalékos.

A cég 2004. évi nettó árbevétele 49 milliárd forint volt, adózott eredménye 7,46 milliárd forintot tett ki.

Az RWE csoport 51 százalékos, illetve az Energie Baden-Würtemberg Ag. 21 százalékos tulajdonrésze mellett a társaság részvényeinek 25,5 százalékát az MVM Rt. birtokolja.

Az úgynevezett szénfillér bevezetése nem érinti a társaságot. A cég működése gazdaságos, a magyar állam soha nem kényszerült esetében támogatás megítélésére - közölte Valaska József.