Készül a budapesti luxusadó

Vágólapra másolva!
Nincs napirenden a fővárosi önkormányzat hatáskörébe tartozó, már bevezetett adók megváltoztatása - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Deli Lajos, az önkormányzat adóügyosztályának vezetője.
Vágólapra másolva!

A szakember utalt arra, hogy az államháztartásról szóló törvény rendelkezései szerint egy adóváltozás az annak kihirdetésétől számított 45 nap múlva léphet csak hatályba. Január elsejével tehát ez a lehetőség nem áll a főváros rendelkezésére.

Egyetlen, viszont nem lényegtelen változásra azért fel kell készülni, ez pedig a luxusadó, aminek a kidolgozása jelenleg folyamatban van, de ennek tartalmáról nem kívánt részleteket közölni az adóügyosztály vezetője. A luxusadóról szóló törvény Budapesten nem a kerületek, hanem a fővárosi önkormányzat hatáskörébe helyezi az adóhatósági feladatokat.

A törvény értelmében a 2006. és 2007. adóévekre - a 2005-ös értékviszonyokra figyelemmel - 2006. március 31-ig kell kihirdetnie az önkormányzatnak (hasonlóan a többi helyhatósághoz) azt a rendeletet, amelynek alapján megállapíthatóvá válik az egyes ingatlanok számított értéke, vagyis az adóalapja. Ez egyébként csak a 100 millió forintnál értékesebb lakóingatlanokat érinti, ahol az említett összeg feletti rész 0,5 százalékát kell adóként megfizetni.

Az adókötelezettségről szóló bevallást első ízben 2006. április 30-áig kell benyújtania a lakóingatlan-tulajdonosnak, az így befolyó összeg pedig a főváros és a kerületek között, a forrásmegosztás részeként oszlik meg (ami megfigyelők szerint később viták tárgya lehet még, mivel az adókivetéshez-beszedéshez kapcsolódó ráfordítások a fővárosi önkormányzatot érintik). A későbbi években két részletben, legkorábban március és szeptember 15-ig kell megfizetni az adót.

Fontos megjegyezni, hogy a luxusadóból levonható az adott lakóingatlanra megfizetett építményadó, az üdülőépület utáni idegenforgalmi adó, illetve a magánszemélyek kommunális adója. Ezt a kétszeres adóztatás kizárásával indokolja a törvény, de - mint ahogy arra szakértők már többször felhívták lapunkban a figyelmet - a rendelkezés az egyszerűsítés és a tisztán ingatlanadón alapuló helyi közterhek felé mozdítja el a rendszert.

A fővárost érzékenyen érinti majd a helyi iparűzési adó (hipa) megszüntetése 2008-tól, az országos szinten évente befolyó 300-350 milliárd forint mintegy 40 százaléka Budapesten keletkezik. Deli ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a novemberben kihirdetett adócsomag 2006. december végéig ad határidőt a parlamentnek, hogy kidolgozzon egy javaslatot a hipa kiváltására. Utalt arra, hogy a törvény előkészítése során bizonyosan figyelembe kell majd venni a hasonló ügyben az olasz állam ellen folyó európai uniós bírósági eljárás eredményét, illetőleg az ítélet alapján elinduló, a magyar iparűzési adót érintő keresetek kifutását. Minderre pedig mostantól számított egy éve lenne a törvényhozásnak.