Bírálják a bankok a készülő EU-s direktívát

Vágólapra másolva!
Túlságosan összetettnek, terhesnek és megszorító jellegűnek látja a befektetési szolgáltatásokról tervezett új uniós direktívát az Európai Bankszövetség (FBE). A szakterület szabályozása a magyar vélemény szerint is sokszor túlságosan aprólékos.
Vágólapra másolva!

A pénzügyi eszközök piacairól szóló közösségi direktíva (Markets in Financial Instruments Directive - MIFID) már tavaly megszületett, és 2007-ben lép majd életbe. A gyakorlati végrehajtást célzó részletes szabályokat azonban még csak most dolgozzák ki.

Az FBE az eddig megjelent tervezeteket élesen bírálja, mert ezek szerinte sértik az európai tőkepiacok likviditását. A szövetség számos további módosítást vár, szerintük ugyanis feleslegesen nagy terhet ró a bankokra és befektetési alapokra az általuk kapott megbízások minden adatának tárolási kötelezettsége, és a jegyzett árfolyamok adatainak megőrzése.

Magyarországon a Befektetési Szolgáltatók Szövetsége (BSZSZ) nem lát olyan intézkedéseket a készülő szabályozásban, amelyek ebben a tekintetben gondot okozhatnának a piaci szereplőknek. A BSZSZ főtitkára, Jaksity György szerint az intézkedések "nagyon aprólékosak, sokszor indokolatlanul is azok". A főtitkár szerint a tervek közt számos olyan előírás is található, amelyek nélkül eddig is jól működött a piac, és rögzítésük után sem lesz semmiféle változás.

A Financial Insights tanácsadó cég szerint elkerülhetetlenek az új technológiai beruházások és az értékesítési lánc átalakítása a befektetési szolgáltatók számára. A cég jelentése szerint a MIFID jelentősen növeli majd a versenyt, és felvásárlásokhoz, fúziókhoz vezethet. Szakértők szerint a jövőben elterjednek majd az elektronikus kereskedelmi hálózatok, és egyre nagyobb igény lesz a valós idejű, nonstop kereskedelmi technológiákra. A direktíva számos új lehetőséget jelenthet, de sok piaci szereplő számára komoly új veszélyeket is megjelenít. Ez jelentősen átrendezi majd a befektetési szolgáltatások piacát - írja a Világgazdaság.