Budapest írta ki a legtöbb közbeszerzési pályázatot

2005.07.21. 13:34

Számszerűen a legtöbb közbeszerzési ajánlatot Budapest főpolgármesteri hivatala, a MÁV és a BKV kérte az idei első félévben. Érték alapján a közbeszerzési toplistán első a Nemzeti Autópálya Rt., második a MÁV és harmadik a Budapesti Elektromos Művek Rt.

Tunyogi László, a listát készítő Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a nyilvános adatok szerint az első fél évben a közbeszerzések értéke mintegy 600 milliárd forint volt.

A Nemzeti Autópálya Rt. 11 pályázatban 64,909 milliárd forintról döntött, a MÁV Rt. 35 pályázatban 25,253 milliárd forintról, míg a Budapesti Elektromos Művek Rt. öt pályázatban 22,189 milliárd forintról. Az elemzés szerint 59 szervezet kért egymilliárd forintnál nagyobb összegben ajánlatot. Az ajánlatkérések összértéke 92,953 milliárd forint volt.

A legnagyobb egyedi értékű eljárást a Nemzeti Autópálya Rt. indította az M0-s autópálya M6-os érdi tető közötti 8,33 kilométer hosszú szakaszának megépítésére. Ennek nyertese a Vegyépszer lett 37,144 milliárd forint értékben.

A legtöbb eljárást a B. Braun Medical Kft. nyerte el: harminckét darabot 1,217 milliárd forint értékben. Második ezen a listán a Johnson and Johnson Kft. huszonkilenc elnyert pályázattal 540 millió forint értékben. Harmadik a Strabag Építő Rt., amely huszonhárom pályázat nyertese lett, összesen 9,274 milliárd forint értékben.

A legnagyobb értéket a Vegyépszer Rt. nyerte el a közbeszerzési pályázatokon, nyolc pályázatával 39,24 milliárd forintot.  Második lett a Strabag Építő Rt. 9,27 milliárd forinttal huszonhárom pályázattal. A harmadik az Állami Nyomda Rt. négy pályázatával 8,8 milliárd forintos értékben.

Tunyogi László elmondta: míg az unió országaiban a költségvetés 10-12 százalékát adja a közbeszerzés, addig Magyarországon a közbeszerzési arány a költségvetésen belül 4-5 százalékot tesz ki.

KAPCSOLÓDÓ CIKK