Finoman gyengült a forint

Vágólapra másolva!
Enyhe gyengülést mutatott a forint a bankközi devizapiacon szerdán. Az eurót 254,20/30 forintért jegyezték.
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint a bankközi devizapiacon. Keddi zárértékhez képest hatvan fillérrel többe került egy euró. Az uniós valuta ára 254,20/30 volt szerdán délután. A forint 22 bázisponttal 9,96 százalékra gyengült a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A külkereskedelmi mérleg első negyedéves hiányáról reggel közzétett végleges adatok nem hatottak a forint árfolyamára, továbbra is külpiaci hatások mozgatják a magyar valutát.

A dollár késő délután 208 forint közelébe került, ami több mint két és fél forintos erősödés a keddi 205,35/55 forinthoz képest, s a piacon nem tartják kizártnak, hogy az esti órákban 210 forint fölé emelkedik az amerikai valuta.

Délelőtt élénk volt a devizapiac a kereskedők szerint, az euró árfolyama többször is megjárta a 253,80 és 255,40 forint közötti távot. Reggel a kedden közzétett lengyel GDP adat miatt gyengülő zlotyt követte a forint, és az EU-alkotmány valószínű holland elutasítása miatt gyengültek az európai valuták, a tőkék inkább a dollárt választották.

A júniusi tartalékolási periódust 6,60 százalékos overnight kamattal nyitotta a piac, 40 bázisponttal magasabban a májusi zárásnál. A hosszabb lejáratokon a bő likviditás miatt nem volt jelentős kamatmozgás a kereskedők szerint. Az állampapírok másodpiacán megélénkült a forgalom, a hozamszint minden lejáraton csökkent 3-10 bázisponttal.