Jelentősen gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A forint szerdán reggel jelentősen gyengült a bankközi devizapiacon: az euróval 247,80/248,00 forinton kereskedtek, kis híján két forinttal erősebben a keddi 246,10/30 forintos árfolyamnál. A forint 12,80 százalékon állt nyitáskor a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
Vágólapra másolva!

A nap hektikus árfolyam-ingadozással indult, az euróval 246 és 248 forint között kerekestek az első órában. A kereskedők szerint a piac idegessége az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed helyzetjelentésével van összefüggésben, amit a várt 25 bázispontos amerikai kamatemeléshez kedden késő este fűzött.

Emelkedett az amerikai alapkamat/uzletinegyed/hirek/vilaggazdasag/20050323emelkedett.html

A Fed-jelentés az infláció gyorsulásával számol az év további részében, ezért az eddigi, alkalmanként 25 bázispontosnál nagyobb léptékű kamatemelésre számítanak az amerikai piacon. A befektetők számára újra célszerűnek látszik a tőkék átcsoportosítása az amerikai piacokra. A 10 éves amerikai államkötvények hozamának emelkedése már jelzi, hogy a folyamat elindult: a feltörekvő piacok valutái - köztük a zloty és a forint is - gyengülni kezdtek.

A dollár az amerikai kamatok további emelkedéséhez fűződő várakozások következtében jócskán erősödött a nemzetközi piacokon. Budapesten reggel 189,60/80 forinton kereskedtek vele, csaknem három forinttal erősebben a keddi 186,60/80 forintos árfolyamnál.