283 milliárd hitel sztrádákra

Vágólapra másolva!
A Nemzeti Autópálya (NA) Rt. épülő autópálya-szakaszok átmeneti finanszírozásához 125 milliárd forint kereskedelmi banki hitel nyújtására tett közzé felhívást. A társaság ezzel együtt 283 milliárdos hitelt vehet fel - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A 125 milliárd forint összegű kereskedelmi banki hitelből négy beruházás 2004-es számláit finanszírozzák. Ezek az M3-as Polgár-Görbeháza közötti 13 kilométeres, az M30-as Miskolcig való továbbépítésének 18,6 kilométeres, az M7-es Becshely-Letenye, illetve az M70-es Letenye-Tornyiszentmiklós közötti összesen 8,7 kilométeres szakasza.

A 2005-ös számlákat, valamint az új szakaszok előkészítését az MFB Rt. által nyújtandó 158 milliárd forint hitelből fizetik ki.