Románia nagyobb hiányküszöböt szeretne

Vágólapra másolva!
Románia 0,7 százalékos idei GDP arányos államháztartási hiányt akar, ami meghaladja a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) által megkövetelt 0,4-0,5 százalékos deficitet.
Vágólapra másolva!

Ionut Popescu román pénzügyminiszter azt mondta, hogy a nagyobb deficitre azért van szükség, hogy finanszírozhassanak számos infrastrukturális tervet az EU támogatásával. Románia 2007-ben tervezi a csatlakozást az Európai Unióhoz.

Az IMF küldöttsége eredetileg márciusban érkezett volna Bukarestbe, hogy felülvizsgálja a tavaly júliusban kötött 400 millió dollár hitelmegállapodás teljesítésének a részleteit, de a román kormány hétfői közleménye szerint a tárgyalások hónapokig is eltarthatnak.

Románia az idei GDP arányos államháztartási hiányt 0,7 százalékra kívánja mérsékelni az eredetileg tervezett 1,5 százalékról és a tavalyi 1,2 százalékról.

A román kormány szerint az idei gazdaságnövekedés nagyobb lesz az IMF által várt 5,3 százaléknál, és úgy véli, hogy a nemzetközi szervezet feleslegesen aggódik a költségvetési bevételek alakulása kapcsán. Ez utóbbi véleményét alátámasztandó rámutatott arra, hogy az elmúlt hónapokban az adóbevételek 12 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit.

Romániában január 1-től egységes, egykulcsos 16 százalékos személyi jövedelemadót és társasági nyereségadót vezettek be. Ezt megelőzően a társasági nyereségadó kulcsa 25 százalék volt, a személyi jövedelemadó kulcsa 18-40 százalék között mozgott.