Februártól ingyenes a szombati parkolás

Vágólapra másolva!
A fővárosi közgyűlés döntése szerint februártól szombatonként ingyenes lesz a parkolás Budapesten, és több kerületben változnak a zónák határai - írta a Világgazdaság. 
Vágólapra másolva!

Az ingyen parkolás mellet az egyik fő érv az volt, hogy a szombati díjfizetés visszafogja a belvárosi kereskedelmet, és megnehezíti az ott található kisebb üzletek helyzetét, a lap szerint.

Egyre több helyen kell majd fizetni

A kerületek kérésére a főváros kiterjesztette a fizetőövezet határait a VIII. kerületben, ahol a Nagykörúttól a Köztársaság térig terjedő területen is felállítják az automatákat, illetve a XIII. kerületben, ahol a Váci út mentén bővül az övezet. Budán, a XII. kerületben minden irányban kitolják a fizetőzóna határait, a XI. kerületben pedig a Budafoki út környékén bővítenek.

Néhol nem kell fizetni

Ugyanakkor a kerület a Gellért-hegy oldalában megszünteti a fizetőparkolást, ahogy az I. kerület is forgalomtechnikailag indokolatlannak ítélte a díjfizetést a Gellért- és a Nap-hegyen. Emellett kitiltják a gépkocsiforgalmat a díszburkolattal ellátott V. kerületi Szent István térről.