Járai szerint is törvényellenes az azonnali inkasszó

Vágólapra másolva!
A jegybank elnöke egyetért az állampolgári jogok általános helyettesének azon véleményével, hogy törvényellenes az adótartozások behajtására a bankok által alkalmazott azonnali inkasszó intézménye. Az azonnali beszedést meg kellene szüntetni - mondta Járai Zsigmond.
Vágólapra másolva!

Járai Zsigmond közölte: a jegybank teljesen egyetért az állampolgári jogok ombudsmanjának helyettesével és megítélése szerint az azonnali beszedés intézményét meg kellene szüntetni. Az azonnali beszedést, mint jogintézményt törölni kellene a magyar jogrendből - mondta a jegybank elnöke.

Takács Albert, az állampolgári jogok helyettes országgyűlési biztosa két hete hozta nyilvánosságra állásfoglalását: alkotmányos alapjogokat sérthet, ahogyan az APEH és a pénzintézetek kezelik a polgárok állammal szembeni fizetési kötelezettségével kapcsolatos azonnali beszedési megbízásokat.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az ügy kapcsán javasolta az Országgyűlésnek, hogy jogszabály-módosítással teremtse meg többek között a pénzintézetnél kezelt összegre vezetett végrehajtás során az érdemi jogorvoslat lehetőségét és pontosítsa az adósok bankszámlája ellen, adóhatóságok által benyújtott azonnali beszedési megbízásokkal kapcsolatos szabályokat.

A Magyar Bankszövetség részben elismerte az ombudsman helyettes jelentésében felvetett alkotmányossági kifogásokat az APEH és a bankok azonnali beszedési gyakorlatával kapcsolatban, ám a szervezet szerint a problémák a jogszabályi környezetből és nem a hitelintézetek jogellenes magatartásából fakadnak. A közlemény szerint a szervezet minden olyan ésszerű változást támogat, amely elősegíti a banki ügyfelekkel való partneri viszony erősítését.

A Magyar Bankszövetség szerint a végrehajtásban való banki közreműködés kényes szerepet jelent a hitelintézetek számára. A bankok egyrészt tisztában vannak azzal, hogy a jogos és jogszerű hitelezői érdek-érvényesítésnek az egyik leghatékonyabb módja, ha azt a bankszámlán hajtják végre. Másrészt a hatósági félként való fellépés kényelmetlen szerepvállalást jelent az ügyfelekkel szemben, amelyekkel egyébként a bankok egyenértékű partnerségre törekednek - áll a bankszövetség korábbi közleményében.