Jövőre 3,8 százalékos növekedést vár az Ecostat

Vágólapra másolva!
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet decemberi elemzése szerint jövőre a bruttó hazai termék (GDP) 3,8 százalékkal nő az idei 4,0 százalék után. A GDP arányos államháztartási hiány az idei 5,2 százalékos becsült értékről jövőre 5 százalékra mérséklődhet.
Vágólapra másolva!

A kutatóintézet prognózisa megállapítja: 2005-ben az export és a beruházások egyaránt közel 8 százalékkal haladják meg a 2004-es mutatót, a jegybanki alapkamat pedig jövő decemberre 2,5-3 százalékponttal mérséklődhet a jelenlegi 9,5 százalékról.

A magyar gazdaság által 2004-ben létrehozott GDP - az első negyedévi 4,3, a második negyedévi 4,2, a harmadik negyedévi 3,7 százalékos emelkedés után - az utolsó negyedévben 3,9 százalékkal bővülhet - áll az Ecostat decemberi elemzésében.

Az intézet megállapítja: a 4 százalékosra várt 2004. évi GDP növekedés már kedvezőbb szerkezetben valósult meg. A fejlődést keresleti oldalról a külkereskedelem intenzív bővülése és a beruházások kedvező összetételű élénkülése alapozta meg. Az export növelését meghatározó feldolgozóipari fejlesztések dinamikája az időszak egészében erőteljes volt, az első kilenc hónapban 27 százalékkal fordítottak többet beruházásra, mint egy évvel korábban.

A gazdasági növekedést a kivitel intenzív bővülése húzta magával, az áruexport értéke az első kilenc hónapban euró alapon 15 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - részletezi a növekedési tényezőket az Ecostat.

Az intézet modellszámításai szerint 2005-ben a bruttó hazai termék várhatóan 3,8 százalékkal emelkedik. A külpiaci kereslet némi lanyhulása ellenére a kutatók azt várják, hogy az európai uniós csatlakozásnak köszönhetően jövőre is erőteljesen növekszik majd az export (7,8 százalékkal), és az ideitől némileg elmaradó ütemben az állóeszköz-felhalmozás (8 százalékkal).

A GDP arányos idei államháztartási hiányt 5,2 százalékra becsüli az Ecostat, és az elemzés szerint jövőre sem várható jelentős javulás, a GDP arányos deficit 5,0 százalékra mérséklődhet. A folyó fizetési mérleg hiánya 2004-ben elérheti a 6,9 milliárd eurót, amely a GDP 8,8 százaléka - állapítja meg a kutatóintézet.

Az Ecostat jövőre nem számít jelentős javulásra a külső egyensúlyban. Az Európai Unióban lassuló növekedési ütem nyomán 2005-ben lassabb export-dinamika várható, míg a lakossági fogyasztás emelkedése növeli az importot. Így 2005-ben a folyó fizetési mérleg hiánya a fogyasztói kereslet miatt nem csökken, 6,9 milliárd euróra rúghat, ami a GDP 7,5 százaléka.

A jövő évi átlagos infláció mértékét 4,8 százalékra becsüli az Ecostat, hozzátéve, hogy a hatósági körbe tartozó szolgáltatásoknál az inflációt meghaladó áremelkedés várható.