Arzénes cigaretta a brit feketepiacon

Vágólapra másolva!
A kelet-európai és kínai csempészcigarettában mérgező anyagokra, egyebek mellett arzénra bukkantak a brit hatóságok. Itthon még a legálisan importált termékek minőségét sem ellenőrzik - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Fűrészporral, kátránnyal, nehézfémekkel és arzénnal teli kelet-európai és kínai cigarettahamisítványok öntötték el a brit dohányárupiacot - figyelmeztette tegnap az utcai árusoktól vásárló szigetországi dohányosokat a brit kormány. A felhívás szerint a gyanúsan olcsó cigaretták 85 százaléka hamisítvány is, amely nagy mennyiségben tartalmaz súlyosan egészségkárosító anyagokat.

A brit vámhivatal megbízásából elvégzett laboratóriumi vizsgálatok kimutatták, hogy a csempészett cigarettákban átlagosan ötször annyi kadmium és hatszor annyi ólom van, mint a valódiakban. Az előbbi súlyos tüdő- és vesekárosodást okozhat, az utóbbi az idegrendszert támadja meg. A megvizsgált csempészáruban emellett igen magas arzéntartalmat is kimutattak; ez a méreganyag tüdő- és májrák kialakulásával fenyeget. Emellett az illegálisan importált cigarettában a valódi termékekben megengedett kátránytartalom 160 százalékát mutatták ki, és a nikotintartalom is 80 százalékkal haladta meg a tűréshatárt.

A csempészek általában kétféle terméket terítenek a piacon. Az unióban gyártott és Keletre exportált, majd onnan a közösség területére visszacsempészett cigaretta az előírásokat betartva készült - az egészségre a "szokásos mértékben" káros. A hamisított, bár a népszerű márkákra megszólalásig hasonlító füstölnivaló összetételét, gyártási folyamatát azonban senki sem ellenőrzi, így az sokkal veszélyesebb a "normális" cigarettánál. Az elmúlt években a magyar vámosok is számos alkalommal foglaltak le olyan illegális cigarettaszállítmányokat, amelyekben madárürüléket, faforgácsot és más szerves hulladékot találtak. Az esetek döntő többségében azonban nem vizsgálták az elkobzott cigaretta minőségét.

Egy tavalyi miniszteri rendelet a Heves Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás hatáskörébe utalja az itthon gyártott cigaretta minőségellenőrzését. Itt azonban csak a nikotin- és a kátránytartalmat mérik - tudta meg a Népszabadság Kőházi István igazgatótól. E tekintetben a Magyarországon gyártott és bevizsgált termékekkel nincs is semmi gond - mondta. A hatóság ugyanakkor jelenleg sem a törvényes módon külföldről behozott, sem az illegálisan előállított vagy importált dohányárukat nem veheti górcső alá.

A megoldást az jelentené, ha az élelmiszertörvény végrehajtási rendeletét úgy módosítanák, hogy a nagyobb raktárakban, illetve a kereskedelmi egységekben is foglalhassanak le termékeket. Kőházi István szükségesnek tartaná laboratóriumuk felszereltségének kibővítését is a többi szennyező anyag kimutathatósága érdekében - ahogy az Nyugat-Európában jelenleg is napi gyakorlat. Ennek összköltsége szerinte csupán néhány tízmillió forint lenne.

A VPOP számításai szerint az adózatlan termékek a hazai piac 10 százalékát teszik ki. E tíz százalék túlnyomó részét a feketepiacon megvásárolható csempészett vagy hamisított cigaretták birtokolják. Más, nem hivatalos szakmai becslések ennél jóval nagyobb arányról szólnak. Ez utóbbiakat látszik alátámasztani, hogy csak az idén mintegy 20 százalékkal csökken a legálisan eladott cigaretták darabszáma.