Ismét exportál olajat Irak az északi olajmezőkről

Vágólapra másolva!
Az észak-iraki olajmezőkről szombaton ismét megindult a nyersolajexport, miután sikerült helyreállítani a szabotázsakcióban megrongálódott, a törökországi Ceyhan kikötővárosban végződő csővezetéket - közölte a Northern Oil állami olajvállalat egyik illetékese.
Vágólapra másolva!

Az illetékes szerint naponta félmillió hordó nyersolajat továbbítanak Törökországba, és azt tervezik, hogy növelni fogják az exportot. A kirkuki olajmezőket Ceyhannal összekötő olajvezetéket november 15-én robbantották fel szabotőrök Kirkuktól 60 kilométerre délnyugatra, és ennek következtében le kellett állítani az exportot. A lázadók november elején szabotázsakciók egész sorozatát követték el, az arab ország létfontosságú kőolajipari létesítményeit célzó támadásoknak az volt a célja, hogy meggyengítsék az Egyesült Államok által támogatott, Ijád Allávi vezette ideiglenes kormányt.

Az iraki olajipari minisztérium becslése szerint az augusztus és október közötti időszakban mintegy hétmilliárd amerikai dollárnak megfelelő anyagi kár érte az országot, ugyanis a kőolajipari létesítmények elleni támadások legalább ekkora bevételkiesést okoztak. November elejéig Irak napi átlagban 400 ezer hordó nyersolajat exportált Törökországba.