Kevéssé versenyképes az agrárium

Vágólapra másolva!
A magyar agrárimport 30, az export mindössze 10 százalékkal nőtt az év első nyolc hónapjában, ami azt jelenti, hogy a magyar gazdálkodók még nem készültek föl teljes mértékben az uniós piac támasztotta követelményekre - mondta Benedek Fülöp, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár közölte: romlott az ágazat versenyképessége, ami összefügg azzal is, hogy az EU-tagországok - beleértve az újakat is - "felkészültek a magyar agrárgazdaságból", ezért tudták exportjukat növelni Magyarországra, míg a magyar vállalkozók ugyanezt nem tették meg.