Gyorsabb német növekedésre számít az IMF

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legújabb előrejelzése szerint idén 1,9 százalékkal bővül a német gazdaság; korábban 1,8 százalékos növekedésre számított - jelentette a Handelsblatt hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az új előrejelzést az IMF szeptember végén megjelenő, őszi "Világgazdasági kilátások" című felmérése tartalmazza majd - írta a lap, mely úgy értesült, hogy a GDP jövő évi növekedését az IMF 2,0 százalékra fogja tenni az eddig várt 1,9 százalék helyett.

Az IMF új előrejelzése szerint a német államháztartás hiánya a GDP 3,3 százaléka lesz jövőre, negyedik éve meghaladva a 3 százalékos euróövezeti szabályt, és csak 2006-ban csökken, várhatóan 2,6 százalékra.

A német hazai össztermék a második negyedévben 0,5 százalékkal nőtt az első negyedhez képest, és 1,5 százalékkal volt nagyobb, mint a tavalyi második negyedben, a munkanapok számával kiigazítva. Kiigazítás nélkül a növekedés 2,0 százalékos volt a tavalyi második negyedhez képest. Tavaly 0,1 százalékkal csökkent a német GDP, és ezzel a német gazdaság tíz éven belül tavaly teljesített a legrosszabbul.

Az OECD is bizakodóbb

A nemzetközi Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) augusztus eleji új becslése szerint Németországban 1,5-2,0 százalék között várható a GDP növekedése az idén. Az OECD a legutóbbi, májusi előrejelzésében 1,5 százalék alatti növekedést jósolt a német gazdaságnak erre az évre.

A német gazdaságkutató intézetek is javították az utóbbi hónapokban a gazdaság idei és jövő évi teljesítményére vonatkozó előrejelzéseiket. A német kormány gazdasági tanácsadó testülete - az "öt bölcs" - júliusban ugyancsak emelte az idei várakozását, 1,8 százalékra a korábbi 1,5 százalékról.