Ismét történelmi csúcson zárt a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX új történelmi csúcson, 12 064,01 ponton zárt csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 60,26 pontos, 0,50 százalékos erősödés. A részvénypiac forgalma 6 milliárd forint volt. A vezető részvények vegyesen zárták a kereskedést.
Vágólapra másolva!

A Matáv 0,48 százalékkal 826 forintra gyengült, a Mol ára 0,06 százalékkal, 5 forinttal 8940 forintra mérséklődött. Az OTP 1,13 százalékkal 4379 forintra drágult, a Richter 1,42 százalékkal 21 450 forintra erősödött.

A Matáv forgalma 2,13 milliárd, a Molé 1,29 milliárd, az OTP-é 1,37 milliárd, a Richteré 847 millió forint volt.

Szerda kivételével a BUX egy hete minden nap megdöntötte történelmi csúcsát, csütörtökön napközben elérte a 12 131 pontot is. Az előző napi enyhe indexcsökkenést a miniszterelnök-jelölt megválasztása előtti kivárással magyarázták a kereskedők, valamint azzal, hogy "a befektetők megpihentek".