Gyengébben nyitott a forint szerdán

Vágólapra másolva!
Szerdán reggel 249,85/250,00 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon, 70-80 fillérrel magasabban a keddi 249,10/25 forintos kurzusnál. A forint 11,49 százalékon állt az ingadozási sáv erős oldalán, 26 bázisponttal gyengébben a keddi helyzeténél.
Vágólapra másolva!

A kereskedők szerint a szerdai kereskedést a belpolitikai események befolyásolják alapvetően, a piac a kormányfő lemondásával-jelölésével kapcsolatos híreket figyeli.

Követve a dollár erősödését a nemzetközi piacokon, Budapesten reggel 206,70/90 forinton kereskedtek az amerikai valutával, mintegy egy forinttal erősebben a 205,65/80 forintos keddi jegyzésnél.

Az állampapírok másodpiacán a hozamszint néhány bázisponttal emelkedett, a forintpiacon reggel még nem csökkent az overnight kamat, nyitáskor 11,10/20 százalékon kötötték az üzleteket.