Kínában már az egyének is folytathatnak külkereskedelmet

Vágólapra másolva!
A kínai külkereskedelmi vezetés szeptember 10-től lehetővé teszi, hogy egyének is folytathassanak külkereskedelmet, ennek megfelelően számlákat nyithassanak és valutákkal kereskedjenek - jelentették be csütörtökön Kínában.
Vágólapra másolva!

Az erről szóló rendelet a júliusban életbe lépett, módosított külkereskedelmi törvény szellemében született. A törvény értelmében a Világkereskedelmi Szervezettel szemben vállalt kínai kötelezettségvállalásnak megfelelően megnyitják a korábban zárt külkereskedelmi szektort, egyebek között lehetővé teszi egyéneknek is az export-import tevékenységet.

A hatóságoknál magukat regisztráló egyéneknek módjukban áll a jövőben az importhoz a bankoktól beszerezni a szükséges külföldi valutát, illetve eladni a pénzintézeteknek az exportból szerzett külföldi pénzt.

Az 1979-ben beindított gazdasági reformok után a kínai külkereskedelmet egy tucatnyi engedéllyel rendelkező nagyvállalat bonyolította le, az engedélyek száma mára mintegy 120 ezerre nőtt az engedélyt szerzett, külföldiek által alapított, illetve a hazai magáncégekkel megsokszorozódásával.