Katasztrófa lenne az eurózóna szétesése

Vágólapra másolva!
Hétfőn jelentette meg az euobserver Milton Friedman nyilatkozatát, amelyben a Nobel-díjas közgazdász arra hívja fel a figyelmet, hogy hamarosan - egyebek mellett a túlszabályozás miatt - összeomolhat az eurózóna. Az [origo] által megkérdezett jeles közgazdászok nem tartanak az eurózóna széthullásától, ugyanakkor egyetértenek Friedman néhány állításával.
Vágólapra másolva!

Gazdag László közgazdász szerint nincs realitása az eurózóna széthullásának és annak, hogy az országok visszatérjenek saját, régi valutáikhoz, ami "egyenesen katasztrofális lenne". A Pécsi Tudományegyetem docense ugyanakkor egyetértett azzal, hogy az EU túlszabályozott, bürokratikus keretek között működik, ám szükség van egy erős kulcsvalutára a dollár mellé, ráadásul az euró már jól vizsgázott, bevált fizetőeszköz. Gazdag László megjegyezte, hogy Magyarországnak is mielőbb, már jóval a tervezett 2010-es időpont előtt be kéne vezetni az eurót. Egyrészt a spekulációk kiszűrése miatt, de ami még ennél is fontosabb - fogalmazott a közgazdász -, az önálló magyar monetáris politika megszüntetése érdekében, mert ez legtöbbször az állampolgárok zsebére megy - mondta Gazdag László.

Nem új gondolatok ezek Friedmantól, hiszen már hasonló elveket fogalmazott meg 1953-ban megjelent, A rugalmas árfolyam védelmében című könyvében - mondta Csaba László közgazdász, aki szerint - számos vitatható állítása ellenére - Friedman nem beszél a levegőbe, és sok mindenben igaza van: ilyen például a túlszabályozás, amely nyilvánvaló probléma az EU-n belül, vonatkozzék az a munkavállalásra, a mezőgazdaságra vagy az adózásra. Ugyanakkor - véli Csaba László - az eurózónából kiválni és visszatérni a saját valutához földrengésszerű következményekkel járna, ami pont olyan lenne, mintha Texas állam saját valutát vezetne be egyik napról a másikra. Ráadásul a maastrichti szerződésből nem is lehet kilépni - tette hozzá a Közép-Európai Egyetem (CEU) tanára.

Csaba László szerint Friedman nyilatkozatát inkább üzenetként kell felfogni, amely elsősorban a populista gazdaságpolitikát folytató országok kormányának szól: ha folytatják az eurózóna merev keretein belül laza gazdaságpolitikájukat és elodázzák a reformokat, akkor baj lesz. Ezt látszik némileg alátámasztani, hogy az eurózóna gazdasági teljesítménye évek óta lassul - mondta Csaba László, aki azért megjegyezte: Friedman nyilatkozatának azért van olyan olvasata is, hogy Amerikában nem különösen népszerű az euró, és meglehetősen szkeptikusan figyelik az eurózóna működését.