Tartósan állami tulajdonban marad a Richter

Vágólapra másolva!
A privatizációs törvény várhatóan decemberben sorra kerülő módosítását követően a kormány egyenként dönt az eladásra szánt állami társaságok és tulajdonrészek értékesítéséről - mondta Mészáros Tamás az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. igazgatóságának elnöke. Közlése szerint a Richter Rt. állami tulajdonrészének eladása nincs napirenden.
Vágólapra másolva!

Mészáros Tamás elmondta, hogy a tervek között szerepel a Mol Rt. állami tulajdonú részvénycsomagjának eladása, és stratégiai, foglalkoztatáspolitikai szempontok figyelembe vétele mellett szükséges a Bábolna Rt. és a Dunaferr Rt. értékesítése is.

Mészáros véleménye szerint a Richter Rt.-ben meglévő állami tulajdonrészt egyfajta védőernyőnek tekintik a céget birtokló pénzügyi befektetők az ellenséges kivásárlással szemben. Ezért nincs napirenden a szavai szerint az ÁPV Rt. portfoliójának gyöngyszemét jelentő 25 százalékot meghaladó tulajdonosi hányad értékesítése.

A MOL Rt.-vel kapcsolatban elmondta: a társaság fejlődéséhez az államnak egyre több pénzt kellene a cégbe fektetnie. A társaság állami tulajdonrészének értékesítésére várhatóan csak a gázüzletág helyzetének rendezését követően, a részvényárak emelkedése után, illetve több részletben kerül majd sor.

A Postabank és a Konzumbank tervezett eladásával kapcsolatban Mészáros Tamás szerint a bankrendszerben nem indokolt az állami tulajdon fenntartása. A Postabankról elmondta, hogy a pénzintézetet a privatizáció előtt össze kívánják kapcsolni a Magyar Posta Rt. hálózatával és a postahivatalok egy részét alkalmassá teszik a banki tevékenységre, mert ez növeli a társaság értékét.

A vagyonkezelő elnöke problémásnak nevezte a Bábolna Rt., illetve a Dunaferr Rt. értékesítését. A Bábolna Rt.-nek 3-4 milliárd forintnyi jegyzett tőke mellett 22 milliárd forint az adóssága és évente 7-8 milliárd forint veszteséget termel, ugyanakkor sok embert foglalkoztat.

Ugyancsak foglalkoztatási szempontok érvényesülnek a Dunaferr esetében, amely 8700 embernek ad munkát és további 60 ezer ember foglalkoztatását biztosítják beszállítói. Eközben viszont 80 milliárd forintnyi adósságállományt halmozott fel és 230 milliárd forintos árbevétel mellett 14 milliárd forintos veszteséggel zárta az elmúlt évet.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az értékesítés során, nem akarják elpazarolni a céget, fontos szempont a foglalkoztatás fenntartása, illetve a technológiai fejlesztés végrehajtása, amihez mintegy 100 milliárd forintra volna szükség.

A Magyar Villamos Művekről szólva hangsúlyozta, hogy a cég ma 52 milliárd forint veszteséget termel évente, miközben a magyar energetikai piacon tőkeerős cégek szerepelnek és napirenden szerepel, illetve uniós követelmény az árampiac liberalizációja.

(MTI)

Ajánlat:

ÁPV Rt.

Korábban: