Később fizetnének az uniós tagjelöltek

Vágólapra másolva!
Mivel az uniós tagjelölt országok csak többéves halasztás után részesülnének teljes mértékben az unió mezőgazdasági és területfejlesztési támogatásaiból, a csatlakozni kívánó országok ugyanilyen halasztást kérnek az uniós tagdíj befizetésére - derült ki a visegrádi országok főtárgyalóinak hétfői tanácskozásán.
Vágólapra másolva!

A lengyel, a cseh és a szlovák főtárgyalóval folytatott megbeszélése után Juhász Endre magyar főtárgyaló a Népszabadságnak elmondta: bár az unió a halasztott tagdíjfizetést informálisan már visszautasította, a négyek kitartanak elképzelésük mellett.

Mivel az unió nemrégiben 2,5 milliárd euróval csökkentette az újonnan csatlakozó országoknak járó területfejlesztési támogatás összegét, az egyeztetésen szóba került az összeg – legalább részleges - visszaszerzésének lehetősége is.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Medgyessy nem teljesen elégedett az uniós ajánlattal
(2002. október 28.)