Idén 500 millió euróval csökkenhet a külkereskedelmi hiány

Vágólapra másolva!
Az első háromnegyed évben a magyar külkereskedelem tartja kedvező pozícióját a régióban és várhatóan tisztes eredménnyel zárja majd az évet és reális előrejelzés, hogy az idén éves szinten az export 5-6-7 százalékkal, az import 4-5 százalékkal bővül és a tavalyihoz képest 400-500 millió euróval kevesebb lesz a külkereskedelmi hiány - vélekedett Major István, a külügyminisztériumi helyettes államtitkár pénteken, az első háromnegyed év külgazdasági folyamatainak alakulásáról tartott sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

Major István elmondta, hogy a kivitel az első kilenc hónapban 7,1 százalékkal nőtt euróban számolva. Az ipari termelés élénkülését mutatja, hogy az ipari termékek kivitele 7,9 százalékkal nőtt és részarányuk 93 százalékot képvisel az exporton belül. Ugyanakkor a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kivitele 3 százalékkal csökkent.

A vámszabadterületről származó kivitel dinamikusan, 16,1 százalékkal bővült az első kilenc hónapban, ugyanakkor csökkent a vámszabadterületi kivitelen belül a bérmunka aránya. A bérmunka-kivitel 400 millió euróval csökkent és részaránya 10 százalék alá esett a kivitelen belüli.

A helyettes államtitkár kedvezőnek értékelte, hogy a kivitelen belül nőtt a feldolgozott termékek részaránya, ami azt mutatja, hogy a nagyobb hozzáadott értékű termékeknek is van külpiacuk.

A fejlett országokból származó behozatal kismértékben, 0,4 százalékkal nőtt. Az EU-tagállamokból származó import 1,5 százalékkal bővült. A közép- és kelet-európai országokba irányuló export az átlagnál 3 százalékponttal mérsékeltebben, 4,1 százalékkal bővült. Ennél szerényebb, 3,1 százalék volt a CEFTA-országokba irányuló kivitel növekedése.

(MTI)