Több milliárdos honvédelmi beruházás lesz még idén

Vágólapra másolva!
Több milliárdos nagyságrendű beszerzést hajt végre a Honvédelmi Minisztérium (HM) az év hátralévő részében, a Napi Gazdaság értesülései szerint.Várhatóan 1-1,2 milliárd forint értékű vegyvédelmi és csaknem ugyanekkora értékű helikopteralkatrész-beruházásra ír ki pályázatot a honvédelmi tárca, de emellett  milliárdokat költenek még lőszer és üzemanyag beszerzésére is.
Vágólapra másolva!

Bese Ferenc, a HM Beszerzési és Biztonsági Beruházási Hivatalának vezérigazgatója a Napi Gazdaságnak nyilatkozva elmondta, hogy a tendereket még az idén meghirdetik, amelyeken - a külföldiek mellett - várhatóan több magyar cég is részt fog venni.

Mindezek mellett a HM még többmilliárd forint értékben lőszer- és üzemanyag-vásárlást is tervez az év hátralévő részében. Jelenleg az egyik legnagyobb folyamatban lévő beszerzés az újraindított gépjárműtender, amelynek ajánlattételi határideje november 11-én jár le.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

A Honvédelmi Minisztérium folytatja a tárgyalásokat a Rábával
(2001. február 26.)