Lemondott az amerikai tőzsdefelügyelet elnöke

Vágólapra másolva!
Lemondott az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) sokak által már régóta bírált elnöke, akinek alig egy évig tartó SEC-elnöki pályafutását végül egy vitatott kinevezés törte ketté: nem közölte a felügyelettel és a Fehér Házzal, hogy William Webster, akit a közelmúltbeli vállalati botrányok után létrehozott országos könyvviteli felügyelet élére neveztek ki, előzőleg maga is egy olyan vállalat könyvelési felügyeletét vezette, amely ellen könyvviteli csalás címén vizsgálat folyik.
Vágólapra másolva!

Harvey Pitt közép-európai idő szerint szerda hajnalban közölte George W. Bush amerikai elnöknek írott levelében, hogy távozik posztjáról, amint sikerül megtalálni az utódját. Pitt elismerte, hogy az elnöki időszakát kísérő viharok megnehezítették a testület feladatainak ellátását, ezért levelében azt írta: inkább félreáll, mert "ez szolgálja legjobban mindenki érdekét".

A Fehér Ház elfogadta Pitt lemondását - írja a BBC Online. Egyesek szerint Pitt távozásával, ráadásul a választások körüli időszakban, megnyílt az út a szervezet komolyabb megreformálásához. A BBC tudósítója szerint a leköszönő elnök éppen a rendőrségi testület átszervezésével volt megbízva, ez alatt erősödtek fel a személyével kapcsolatos problémák.

Pittet, a vállalati ügyekre szakosodott egykori Wall Street-i ügyvédet mindazonáltal már hónapok óta komoly támadások érték, mivel sokak szerint túl szoros kapcsolatban maradt az általa korábban képviselt tőzsdei cégekkel. Lemondását a tőzsdéket is megrázó nagy könyvviteli botrányok után nyíltan követelte egyebek mellett Thomas Daschle, a szenátus demokrata többségének vezetője is.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: