Megnevezték a jelentős piaci erejű távközlők körét

Vágólapra másolva!
A Hírközlési Döntőbizottság (HDB) a hírközlési törvény értelmében megállapította a jelentős piaci erővel bíró távközlési szolgáltatók körét - jelentette be a hírközlési felügyelet. A megnevezett szolgáltatókat többletkötelezettségek terhelik, ami biztosítja, hogy az erősebb cégek ne élhessenek vissza helyzeti előnyükkel - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Jelentős piaci erejűnek az a társaság minősül, mely azon a földrajzi területen, ahol szolgáltatást nyújt, a bevételek alapján legalább 25 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

A HDB szerint meghatározó szolgáltatónak minősül a távbeszélőpiacon a Matáv, a Vivendi, az Emitel, a Hungarotel és a Monor Telefontársaság Rt., a mobilszolgáltatás területén a Westel és a Pannon GSM, a bérelt vonali szolgáltatási piacon a Matáv, míg az összekapcsolási szolgáltatási területen a Westel és a Pannon GSM.

Frischmann Gábor, a Hírközlési Felügyelet elnöke elmondta: a távközlési piac liberalizációjával egyelőre még meg nem valósult valódi versenyt a cégek beazonosítása kedvezően befolyásolhatja.

(Az [origo]-t és az Üzleti Negyedet kiadó Axelero Rt. a Matáv-csoport tagja - a szerk.)

(Üzleti Negyed)