Veszélybe kerülhet a terroristák "bankrendszere"

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Arab Emírségek központi bankja hétfőn bejelentette, hogy a pénzmosás elleni küzdelem részeként szigorítani kívánja a havala néven közismert, az iszlám világban igen elterjedt, és a terrorszervezetek által is használt informális pénzátutalási rendszert - tudósít a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

A jegybank közölte, hogy hétfőtől megkezdi a havala-brókerek regisztrálását, illetve hivatalos működési engedélyek kiadását annak érdekében, hogy az eddig meglehetősen enyhén működő szabályozásokat hatékonyabban lehessen alkalmazni az illegálisnak ugyan nem nevezhető, de semmiképpen sem hivatalos pénzátutalási rendszerre.

A havalát évszázadok óta használják az iszlám országokban kisebb-nagyobb összegek átutalására. A bizalmas, baráti és családi kapcsolatokra épülő rendszer gyakorlatilag az adott szó ereje alapján működik, az egyes ügyleteknek egyáltalán nincs papíron, vagy elektronikus úton rögzített nyoma. Az átutalni kívánt összeget az adott városban működő havala-brókerek egyikének kell "befizetni", aki aztán a "célországban" lévő kapcsolatainak továbbítja az összeggel egyenértékű zálog-zsetonokat, azaz a pénz fizikailag nem mozog a két pont között. Az átutalás célpontjában pedig az ottani bróker adja át az összeget a "kedvezményezettnek".

Noha a havala törvényesen működő rendszer, jellegéből adódóan a terroristaszervezetek pénzügyi csatornájaként is funkcionálhat.

Az Egyesült Arab Emirátusokban bevezetendő hivatalos igazolással most az öböl-menti állam arra tesz kísérletet, hogy némiképp nyilvánosságra kerüljenek, és ellenőrizhetővé váljanak a havala-brókerek eddig átláthatatlan, szövevényes pénzügyletei.

A brókereknek a tervek szerint tájékoztatniuk kell a hatóságokat, amennyiben gyanús tranzakcióról szereznek tudomást, és a külföldi kapcsolataikról is számot kell adniuk. A megszigorított szabályozásoknak olyan mellékhatása is lehet, - vélik a szakértők - hogy összeomlik egy eddig sikeresen működő rendszer, amelyet például az öböl-menti országokban dolgozó, gyakran írástudatlan távol-keleti munkások használnak előszeretettel. A havala ráadásul olyan eldugott, apró falvakat is elér, ahol a "normális" bankrendszer működése gyakorlatilag lehetetlen - írja a BBC News Online.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Harc a terrorpénzek ellen
(2002. szeptember 10.)