GKI: Az elosztás helyett a növekedés kap hangsúlyt

Vágólapra másolva!
A GKI Rt. a K&H Bankkal együttműködve elkészítette az idei évre szóló gazdasági előrejelzését, amelynek elkészítésekor már az EU módszertanát is figyelembe vették. A prognózis szerint idén 3,2 százalékos lesz a GPD növekedése, a fogyasztói árindex 5,2, a munkanélküliség 5,8, míg a bruttó átlagkeresett indexe 19 százalék körül alakul.
Vágólapra másolva!

Az ipari termelés a júniusi és júliusi érezhető emelkedés után augusztusban ismét csökkent. Az ipari vámszabad területek exportja és a belföldi értékesítés az év első nyolc hónapjában stagnált, a szerény ipari növekmény kizárólag a nem vámszabad-területi kivitelnek (például tartós fogyasztási cikkek, faáruk) volt köszönhető. Ugyanakkor rendkívül gyorsan, kétszámjegyű ütemben fejlődik az építőipar és a kereskedelem.

A választási évet a lakossági jövedelmek rendkívül gyors emelkedése kíséri. Az első nyolc hónapban a versenyszférában 14 százalékkal, a költségvetésiben 28,2 százalékkal emelkedtek a keresetek, s a következő hónapokban a különbség fokozódására lehet számítani. A reálbérek idén átlagosan 12 százalékkal, a GDP növekedésének közel négyszeresével emelkednek. A lakosság nettó pénzmegtakarításai viszont alig nőnek - augusztusban egyenesen csökkentek -, ami a rendkívül gyors ütemben emelkedő fogyasztás, ingatlanberuházás, illetve hitelfelvétel következménye.

Szeptemberben megtört az infláció tizenöt hónapja töretlen csökkenési folyamata. A gyorsulás ugyan minimális (az augusztusi 4,5 százalék után 4,6 százalék), de feltehetőleg tartós lesz. Ezt indokolja a tavalyinál magasabb olajár, a dohány jövedéki adójának emelése, a dinamikusan növekvő belföldi kereslet, majd jövőre az eddig mesterségesen elfojtott áremelések beindulása. Az elkövetkező egy évben a fogyasztói árszínvonal emelkedése 5 százalék körüli lesz

Az államháztartás hiánya idén az EU módszertanát közelítő módon számítva a GDP 6,5 százaléka körül alakul. A külkereskedelmi mérleg egyelőre kedvező, az első nyolchavi hiány kisebb a tavalyinál. Az export ugyanis, bár jelentősen lelassult, de mégis kevésbé, mint az import. Az év egészében azonban a fogyasztás dinamikus emelkedése és a konjunktúra enyhe javulása esetén a behozatal gyorsulása várható. A folyó fizetési mérleg romlása viszont már eddig is markáns. A működőtőke beáramlása augusztusban valamelyest élénkült ugyan, de idén eddig a hiány felét se volt képes finanszírozni - tartalmazza a GKI jelentése.

A GKI Gazdaságkutató Rt. prognózisa a magyar nemzetgazdaság 2002. évi folyamatairól

2001.

2002.

január-augusztus

2002.

(előrejelzés)

1. A GDP volumenindexe (%)

103,8

103,0a)

103,2

2. Az ipari termelés indexe (összehasonlító áron, %)

104,1

101,5

103,5

3. Nemzetgazdasági beruházások indexe

(összehasonlító áron, %)

103,5

106,4a)

105

4. Az építési-szerelési tevékenység indexe

(összehasonlító áron, %)

109,9

122,5

117

5. A kivitel változásának indexe

(folyó áron, euróban, %)

111

106,6

108

6. A behozatal változásának indexe

(folyó áron, euróban, %)

108

104,1

109

7. A külkereskedelmi mérleg hiánya (milliárd euró)

3,5

2,1

4,0

8. A folyó fizetési mérleg hiánya (milliárd euró)

1,2

2,1

3,2

9. Az euró időszaki átlagos árfolyama (forint)

256,6

243,9b)

244,6

10. Az államháztartás hiánya (milliárd forint)b)

445 (640d))

756b)

790 (1050 d))

11. A háztartások nettó pénzmegtakarításainak növekménye (milliárd forint)

770

188b)

560

12. A bruttó átlagkereset indexe

118

118,0

119

13. Fogyasztói árindex

109,2

105,4b)

105,2

14. Fogyasztói árindex az időszak végén

(előző év azonos hó = 100)

106,8

104,6b)

105,0

15. Munkanélküliségi ráta (időszaki átlag, százalék)

5,7

5,9e)

5,8

A tényadatok forrása: KSH, GM, MNB, PM

a) I. félév
b) Január-szeptember
c) Helyi önkormányzatok nélkül
d) Az EU módszertanát közelítően számítva
e) 2002. július - 2002. szeptember átlaga

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: