Válságállapot a Fiatnál

Vágólapra másolva!
A Fiat olasz autóipari csoport csütörtökön bejelentette, hogy az idei év harmadik negyedében 413 millió eurós konszolidált veszteséget könyvelhet el, eladásainak értéke az egy évvel korábbitól 4,5 százalékkal maradt el és valamivel kevesebb 12 milliárd eurónál. A Fiat "válságállapot" kihirdetését kérik az autógyártó részlegre, ami előfeltétele az elbocsátásoknak.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, korábbi elképzeléseik szerint 8100 munkahelyet szüntetnének meg, beleértve a jelentősebb kiszolgáló vállalakozásaiknál lévő állásokat is.

A csütörtökön ismertetett elképzelés szerint egyelőre 5550 embert küldenek hosszú időtartamú (legfeljebb egy éves) kényszerszabadságra, december elejétől. Addig és azt követően is folytatódnak a munkavállalók, a kormányzati és más hatóságokkal folyó egyezkedések a Fiat Auto átalakításáról, megmentéséről.

A szakszervezetek máris elfogadhatatlan provokációnak értékelték a Fiat bejelentését a válságállapotról és a kényszerszabadságolásról.

(MTI)

Ajánlat: