Tavaly is a Matáv növelte leginkább a GDP-t

Vágólapra másolva!
Az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet számításai szerint 2001-ben is a Matáv volt a legjelentősebb vállalkozás Magyarországon a bruttó hazai termékhez (GDP) adott érték alapján. Második helyen a Mol Rt, a harmadikon pedig az Audi Hungária Motor Kft. áll. Az IBM Storage Products Kft. 12 helyet esett vissza a rangsorban és a 25 helyen áll.
Vágólapra másolva!

A távközlési társaság saját vagyona szerint is a vezető helyen állt tavaly. Árbevételét tekintve azonban az ötödik a rangsorban. Tavaly a Matáv árbevétele 369,2 milliárd forint volt. A társaság foglalkoztatottainak száma 16 914 fő. E szerint pedig a harmadik legjelentősebb vállalat volt 2001-ben Magyarországon.

A második helyen a Mol Rt. állt a GDP-hez adott érték alapján, míg a saját vagyona szerint a harmadik legjelentősebb vállalkozás volt tavaly. A Mol 638,0 milliárd forintos bevétellel a második helyet foglalta el a ranglistán 2001-ben. Az olajipari cégnél 15 918 főt foglalkoztattak tavaly, ezzel a 4. legnagyobb társaság volt.

Az Audi Hungária Motor Kft. a GDP-hez adott értéke alapján tavaly a 3. volt a rangsorban. Bevétele 851,8 milliárd forint volt, ami szerint viszont az első helyet foglalta el 2001-ben. Saját vagyonát tekintve az Audi a második a sorban. A társaságnál 4863 főt foglalkoztattak a vizsgált időszakban, ez alapján a 15. helyen állt.

A GDP-hez adott érték szerint a MÁV Rt. foglalta el a 4. helyet 2001-ben. A vasúttársaság saját árbevétele tavaly 183,2 milliárd forint volt, ezzel a 8. legjelentősebb cég volt. A foglalkoztatottak száma szerint a MÁV 54 839 fővel az első helyen állt 2001-ben.

Az 5. helyen a Westel Mobil Távközlési Rt. állt a GDP-hez adott érték szerint. A társaság saját árbevétele 2001-ben 124,6 milliárd forint volt. Ez alapján pedig a 11. helyet foglalta el 2001-ben. Saját vagyonát tekintve a Westel a 13. legjelentősebb cég volt Magyarországon. A foglalkoztatottak száma szerint a Westel az 51. a rangsorban. A távközlési társaságnál 1612-en dolgoztak tavaly.

Az Ecostat adatai szerint az IBM Storage Products Kft. a 13. helyről 2001-ben a 25-re esett vissza a GDP-hez adott érték alapján. A társaság 543,6 milliárd forintos saját árbevétele szerint tavaly a 3. helyen szerepelt, míg saját vagyona alapján a 91. volt. Az IBM foglalkoztatottainak száma 2001-ben 2851 fő volt, ezzel a 30. helyet foglalta el a rangsorban.

(Az [origo]-t kiadó Axelero Rt. A Matáv-csoport tagja - a szerk.)

(MTI)