Tömeges elbocsátástól tartanak a Skodánál

Vágólapra másolva!
A cseh Skoda autógyár Mlada Boleslav-i gyára előtt pénteken kétszázan tüntettek a cég üzletpolitikájának tervezett változtatása ellen. A Volkswagen-leányvállalat Skoda dolgozói attól tartanak, hogy a Volkswagen-konszernnél történt átalakítások miatt a jövőben a Skoda nem állít elő középkategóriájú autókat.
Vágólapra másolva!

A szakszervezetek szerint az olcsóbb autókra való átállás veszélyeztetné a Skoda arculatát és a munkahelyeket. A tüntetés közben a tiltakozók szavalókórusa így kiáltozott: "Nem akarunk Trabit gyártani" és "Olcsó, de nem ostoba munkaerő vagyunk". A szónokok a Skoda vezetésétől egyértelmű nyilatkozatot várnak az üzem jövőjéről. A vezetés nem fűzött kommentárt a tüntetéshez.

A Skoda forgalma tavaly a cseh hazai össztermék 7 százalékának felelt meg. A vállalatot idén komoly veszteség éri az erős korona miatt, ez mérsékli exportbevételét, miközben csökkent a Csehországba importált autók ára. Vratislav Kulhanek, a Skoda vezérigazgatója korábban elmondta: idén 445 ezer járművet értékesítenek a tavalyi 462 321 után. A vállalati vezető rámutatott arra is, hogy jövőre már nem csökken a termelés, sőt, az ideinél több járművet gyárt a Skoda.

A bővülés mértéke azonban attól függ, hogy miként alakul a piac az idei év utolsó szakaszában. Egyelőre mérsékelt élénkülésre lehet számítani - mondta. Kulhanek szerint az augusztusi árvizek rontották fő piacait Kelet-Németországban és Ausztriában. A vezérigazgató hozzátette, hogy az idei gyengébb eladáskilátás ellenére elérhető a következő években az évi 500 ezres sorozat.

A Skoda az év végéig kétezer fővel csökkenti nem szerződéses dolgozóinak a létszámát, mert ritkítják a Skoda Fabia és Superb modellek termelését. Szeptember végén a Skoda 21 685 embert foglalkoztatott, közülük 2936 volt a nem szerződéses.

(MTI)

Korábban:

Csökkenő forgalomra számít a Skoda
(2002. október 15.)

Népszerűek a luxusautók Európában
(2002. október 15.)

Kevésbé népszerű a Skoda
(2002. április 22.)

Ajánlat:

Skoda