Miniszteri biztost neveztek ki az IBM gyárbezárására

Vágólapra másolva!
Miniszteri biztossá nevezték ki Zimmermann Józsefet, a Fejér Megyei Munkaügyi Központ vezetőjét, akinek feladata az IBM által elbocsátandó 3700 ember mielőbbi munkába állásának elősegítése. Csizmár Gábor, a munkaügy tárca államtitkára közölte: a Samsung két üzemében bővítené dolgozói létszámát.
Vágólapra másolva!

Mivel az elbocsátandók többsége a környező településeken, vagy távoli megyékben lakik, a helyzet kezelése és a tennivalók átfogó koordinálása érdekében a kormány Fejér Megyei Munkaügyi Központ vezetőjét, Zimmermann Józsefet miniszteri biztossá nevezte ki - mondta Csizmár Gábor államtitkár.

Az IBM bejelentését követő első intézkedésként a gyárban kihelyezett munkaügyi irodát hozott létre a tárca, ahol a regionális munkaerő-képzési központtal együtt az állásajánlatokról, képzési lehetőségekről tájékozódhatnak a dolgozók. A munkaügyi szakemberek minden érintettnek egyénileg adnak tanácsot, segítséget - mondta az államtitkár.

A megyei munkaügyi központ november közepére az elbocsátások ütemezésének pontos adatai ismeretében átfogó, komplex munkaerő-piaci programot dolgoz ki, mondta Csizmár Gábor.

Eddig 10-12 cég jelezte, hogy mintegy 4 ezer dolgozót tudnak foglalkoztatni. A Samsung például Pest és Szolnok megyei üzemében szeretné a létszámot növelni, s alkalmazná, sőt autóbusszal a munkahelyekre is szállítaná a Székesfehérvárott elbocsátottakat.

Csizmár Gábor szerint bár az IBM gyárbezárása váratlanul érte a kormányzatot, a munkaügyi szervezet felkészült a probléma megoldására. A nyitott piacgazdaság pedig együtt jár a nemzetközi vállalatok jövés-menésével - mondta.

(MTI)

Ajánlat:

IBM

Korábban:

Jogszerűtlen az IBM-leépítés
(2002. október 24.)