VPOP: a tervezettnél 42 milliárddal kevesebb vámbevétel

Vágólapra másolva!
A Vám- és Pénzügyőrség 2002 első kilenc hónapjában összesen 1506,3 milliárd forint vám- és adóbevételt szedett be, ami 42 milliárd forinttal, 2 százalékponttal marad el az időarányos teljesítéstől - adta hírül a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) Bevételi Főigazgatósága.
Vágólapra másolva!

Az első háromnegyedévi vámbevétel 93 milliárd forinttal haladja meg az egy évvel korábbit. Az idei 73 százalékos időarányos teljesítés kedvezőbb, mint a múlt év azonos időszakában volt, amikor az éves előirányzatnak mindössze 71,3 százaléka folyt be a költségvetésbe szeptember végéig.

Vám- és importbefizetésből - ez utóbbi tartalmazza a statisztikai illetéket, vámpótlékot és vámbiztosítékot - 90 milliárd forint érkezett be, 2,6 milliárddal kevesebb, mint 2001 első kilenc hónapjában, ez megegyezik időarányos tervvel.

Általános forgalmi adóból 1.024,5 milliárd forint bevétel származott, csaknem 65 milliárd forinttal több, mint egy évvel korábban. Az áfa-bevétel 0,5 százalékkal, 7 milliárd forinttal több a tervezett éves bevétel időarányos részénél.

Fogyasztási és jövedéki adóból 386,1 milliárd forintot szedtek be, ami 29 milliárd forinttal több a tavaly ilyenkorinál. A 66,4 százalékos időarányos teljesítés a tervezettől mintegy 50 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal marad el.

A dohánytermékek utáni adójegyekből 73,4 milliárd forint érkezett, ez 3,7 milliárddal több, mint a múlt év első kilenc havi bevétel, ugyanakkor az időarányostól 13 százalékponttal marad el. Egyéb termékek - szeszes italok - jövedéki adójából 42,2 milliárd forint, a múlt évinél 2,8 milliárd forinttal nagyobb összeg származott.

A 27,3 milliárd forint import fogyasztási adó bevétel 2,8 milliárddal haladja meg a múlt év első kilenc havi számot, és az időarányos teljesítést is 1,9 százalékponttal szárnyalja túl. A 2002. évi módosított költségvetési előirányzat 2064,1 milliárd vám- és adóbevételt tartalmaz, ami 116 milliárddal több az eredeti tervnél, és 83,2 milliárddal haladja meg a 2001. évi tényszámot.

Vám- és importbefizetésből 120 milliárdot tartalmaz a megváltoztatott büdzsé, ez 23 milliárddal több az idei évre korábban tervezett összegnél, és 2,9 milliárd forinttal elmarad a 2001. évitől. A fogyasztási és jövedéki adóból az új elvárás szerint 581,9 milliárdot kell a vámhatóságnak az idén beszednie, ami 18,9 milliárddal több az eredeti elvárásnál, és 48,7 milliárddal szárnyalja túl a múlt évi teljesülést. Általános forgalmi adóból 1.357 milliárd forintos bevételt várt az idén a költségvetés. Ez 74,5 milliárd forinttal haladja meg a korábbi előirányzatot, míg a tavalyi bevételnél 37,4 milliárddal több.

(MTI)

Korábban:

Kevesebb a vámbevétel a tervezettnél
(2002. szeptember 26.)

Ajánlat:

VPOP