<P class="MsoNormal" style="MARGIN: 0cm 0cm 0pt">Eddig 43 milliárdot fizettek a Széchenyi-terv nyert

Vágólapra másolva!
A Világgazdaság információ szerint a Széchenyi-terv keretében meghirdetett 2001. és 2002. évi pályázatok eddigi 14 700 nyertesének összesen 197 milliárd forint támogatást ítéltek oda, ám ténylegesen 43 milliárd forint körüli összeget fizettek ki ez év október 10-ig, ugyanis a finanszírozás utólagos.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szerint a nyertesek száma az év végéig 20 ezer fölé is emelkedhet, hiszen csak a lakossági energiamegtakarítási tenderen több mint hétezer pályázatot bírálnak el legkésőbb karácsonyig.

2001-ben összesen 10 700 nyertest hirdettek, amelyek elbírálása ez év márciusában fejeződött be. A Széchenyi-terv indulása óta a kis- és középvállalkozói szektornak mintegy 75 milliárd forintnyi támogatást ítéltek oda, lakásprogramra pedig 80 milliárdot fognak kifizetni.

(Üzleti Negyed)

Korábban:

Széchenyi terv: 3-5 milliárd forintos többletforrás
(2002. július 31.)

Takaréklángon a Széchenyi terv
(2002. július 27.)

A Széchenyi tervnek egyelőre vége
(2002. július 13.)

Ajánlat: