Már nem biztonságos a Coca-Cola-részvény

Vágólapra másolva!
A Coca-Cola papírjainak árfolyama 10 százalékkal zuhant a New York-i értéktőzsdén, miután a vállalat közölte: idén a korábban reméltnél kisebb nyereségre számít a kedvezőtlen világgazdasági helyzet és a hűvös európai nyár miatt. A cég egyébként az elemzői várakozásoknak megfelelő harmadik negyedéves gyorsjelentést tett közzé.
Vágólapra másolva!

A Coca-Cola nyeresége 8 százalékkal, 1,16 milliárd dollárra, míg árbevétele 13 százalékkal, 5,32 milliárd dollárra emelkedett a harmadik negyedévben, éves összevetésben. A vállalat azt is közölte, hogy az év egészére részvényenként 1-2 centtel kevesebb nyereségre számít, mint korábban - adta hírül a BBC News Online.

A cég elsősorban az Egyesült Államokba növelte eladásait, leginkább a Vanilla Coke népszerűsége miatt. Európában mindössze 2, Ázsiában pedig 3 százalékkal vásároltak több Coca-Colát a kedvezőtlen időjárás miatt.

A piac kizárólag a profitfigyelmeztetésre reagált: a társaság papírjainak árfolyama 5,28 dollárral 47,2 dollárra csökkent a Wall Streeten a csütörtöki kereskedés során. A BBC-nek nyilatkozó elemzők a zuhanást azzal magyarázták, hogy a befektetők a társaság részvényeit eddig "biztos mentsvárként" kezelték, mert árfolyama nem követte a piaci trendeket. Az eladási hullám, úgy tűnik, véget vetett ennek az időszaknak.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: