Jövőre is a cégvezetők bére nő leginkább

Vágólapra másolva!
A kormány által javasolt 3-4,5 százalékos bruttó béremelés helyett a hazai vállalatok 8,7-9,2 százalékos emelést javasolnak a versenyszférában dolgozóknak. A Hay Group által készített felmérés szerint a korábbi évekhez hasonlóan jövőre is a felső vezetők fizetése emelkedik leginkább - írja szerdai számában a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

A közel 200 magyarországi vállalat megkérdezésével készült kutatásból kiderül, hogy a versenyszférában a jövő évre tervezett béremelések mértéke minden munkavállalói csoport esetében elmarad a megelőző emelés mértékétől, ami szakértők szerint elsősorban a csökkenő inflációs várakozásokkal magyarázható.

A felmérésből kiderül, hogy a béremelés mértékének megállapításakor a vállalatok főként az inflációt, az egyéni teljesítményt és a megélhetési költségeket veszik figyelembe, az életkort, illetve a vállalatnál eltöltött éveket kevésbé.

A béremeléskor azonban az említett szempontokat eltérő súllyal veszik figyelembe. A felső vezetők esetében például elsődleges szempont a cég, vagy a cégen belüli csoport teljesítménye, az irodai alkalmazottak, szakemberek, vagy fizikai munkások esetében pedig inkább az egyéni teljesítmény számít.

A Hay Group kutatása szerint a legnagyobb mértékű béremelésre a 21-30 éves korú munkavállalók számíthatnak, ettől kisebb mértékben emelkedik várhatóan az 56-60 évesek fizetése. A 30-55 éves munkavállalók ugyanakkor kisebb béremelésre számíthatnak.

A megkérdezett vállalatoknál a férfiak fizetése minden munkakörben magasabb a nőkénél. Az idei összjövedelemüknél 9,7 százalékkal magasabb bérre számíthatnak a marketingrészlegen, 8,1 százalékkal a pénzügyön dolgozó szakemberek, a számítástechnikusok 8,3 százalékkal, a kutatás-fejlesztés területén dolgozók pedig 9,8 százalékkal kapnak többet jövőre - írja a Világgazdaság.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Hay Group