VISZ: emelkedjen az étkezési jegy és az üdülési csekk adómentes határa

Vágólapra másolva!
A természetbeni étkezés adómentes összegét 6 ezer forintra, az élelmiszerre fordítható utalványokét 4 ezer forintra kellene emelni - szorgalmazza a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet (VISZ) csütörtökön közreadott közleményében.
Vágólapra másolva!

A VISZ javaslata szerint az üdülési csekk adó- és járulékmentes évente adható összegét a mindenkori minimálbér egy havi összegére kellene növelni. Jelenleg az üdülési csekk adómentes értékhatára 20 ezer forint. Az élelmiszerre fordítható utalvány adómentes határa személyenként 1.400 forint, a meleg ételé pedig 2.200 forint.

A VISZ kifogásolja, hogy a természetbeni étkezés és az élelmiszerre fordítható utalványok adómentesen adható határa 1998 óta nem emelkedett. Az étkezési utalványok adómentes határa az Európai Unióban napi 8-10 euró, ami csaknem 25 ezer forint.

A szervezet közleménye szerint a támogatás emelése 3 millió munkavállalót érintene Magyarországon. Az értékhatár növelése a vendéglátásban jelentős mértékű forgalom növekedést indukálna a közétkeztetéssel foglalkozó vállalkozásoknál, amely a költségvetés bevételi oldalán adó befizetésekben jelentkezne.

A VISZ szerint az üdülési csekk adómentes értékhatárának növelése segítené a munkavállalók rekreációját, és így csaknem 7 millió ember életminőségét javítaná. Az értékhatár növelése ugyanakkor a turizmusban a bevételek növekedését, a munkahelyek számának bővülését okozná.

A szakszervezet szerint az adómentes határok emelésével megduplázódhatna a vállalkozások üdülési csekkvásárlása, amely növelné a foglalkoztatást és a versenyképességet az idegenforgalmi ágazatban.

(MTI)

Ajánlat:

Üdülési csekk - az Üzleti Negyed összeállítása

Utazás - az Üzleti negyed rovata

Korábban:

Emelkedhet az üdülési csekkek támogatása
(2002. október 4.)

Egyre népszerűbb az üdülési csekk
(2002. júlis 23.)