Csak az inflációval drágul a kötelező

Vágólapra másolva!
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötő társaságok október 25-ig féltve őrzik jövő évre kalkulált díjaikat. Biztosítási szakemberek szerint 2003-ban sem emelkedik az 5 százalékos inflációt meghaladó mértékben a díjak átlaga, ugyanakkor a biztosítók néhány ezer, rendszeresen nem fizető, vagy ittasan vezető ügyfél szerződését felmondják - írja hétfői számában a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

A biztosítótársaságok kalkulációit tekintve nem várható lényeges változás abban, hogy a díjkalkuláció során milyen szempontokat vesznek figyelembe. Ezek jövőre lényegében azonosak lesznek a most érvényesített szempontokkal, azaz elsősorban az üzembentartó lakóhelye, kora, a gépkocsi űrtartalma és egyes cégeknél annak "sportossága" számít a díjképzésben. Új szempont - amelyet tavaly még csak elvétve érvényesítettek a társaságok -, hogy az ugyanolyan paraméterekkel rendelkező új ügyfelek magasabb díjat fizetnek, mint a régiek.

Ez utóbbi szempont lehetséges magyarázata, hogy az új autók többet futnak, esetleg tulajdonosaik gyakorlatlanabb vezetők a régi ügyfeleknél - mondta a Népszabadságnak Kele József, az Allianz-Hungária Biztosító ügyvezető igazgató-helyettese. Hozzátette, hogy a díjak meghatározásakor a biztosítóknak választaniuk kell a nyomottabb díjszinttel járó veszteség, illetve a piaci részesedés csökkenése között.

Az Allianz Hungária egyébként a tavalyi évben több mint egymilliárd forintos veszteséget szenvedett a kötelező-üzletágból, és ez várhatóan az idei évben sem javul jelentősen. A társaságnál a kötelező átlagos díjnövekedése nem lesz magasabb a következő évre várható 5 százalékos inflációnál - tudta meg a Népszabadság. A társaságnál a díjak kiszámításához használt alapkategóriák és szempontok változatlanok maradnak, csak apróbb módosítások lesznek a számítási rendszerben. A biztosító ugyanakkor várhatóan mintegy ezer, rendszeresen nem fizető, vagy ittasan vezető ügyfelétől megválik, szerződésük felmondásával.

A Generali-Providencia Biztosítónál 6 százalékos átlagos díjemelést terveznek, és ez a cég sem tervez jelentősebb változást a díjak kiszámításának rendszerében. A társaság 2003-ban is inkább vállalja a veszteséget, mintsem veszítsen piaci pozíciójából - mondta a Népszabadságnak Jákfalvy Zoltán, a Generali-Providencia Biztosító gépjármű-üzletágának vezetője.

Az infláció alatti díjnövekedéssel számolhatnak ugyanakkor a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) ügyfelei, mivel - mint azt Kádas Rudolf, a KÖBE vezetője elmondta - a nonprofit alapon működő szervezet a díjak megállapításakor azokba építi bele a profitelemet. A KÖBE egyetlen lényeges változtatást tervez a díjtételek kiszámításánál: a jövő évtől az autó hengerűrtartalma, és az üzembentartó lakhelye mellett új elemként az üzembentartó életkorát is számításba veszik.

A kötelező biztosítással foglalkozó biztosítók köre új szereplőkkel bővülhet. A jelenleg kilenc biztosítót számláló kötelező-piachoz az osztrák tulajdonú Union Biztosító és a MÁV általános Biztosító Egyesület is csatlakozik- írja a Népszabadság.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Biztosítás - Az Üzleti Negyed rovata

Kötelező-díjkalkulátor