Autófinanszírozási kiskapu az evában

Vágólapra másolva!
A világviszonylatban amúgy is élénknek számító hazai autópiacon tovább lendíthet a jövőre megjelenő egyszerűsített vállalkozási adó (eva), ugyanis az evázók elkerülhetik a házipénztárukba könyvelt összegek utáni 20 százalékos adófizetést, ha olyan beszerzést hajtanak végre, amely után amortizáció számolható el - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Mivel az evát választók költségeket nem számolhatnak majd el, kézenfekvő megoldás egy olyan befektetés választása, amely után amortizáció számolható el, elkerülve így a házipénztárakba felhalmozott összeg utáni 20 százalékos adófizetést.

Erre - többek között - kitűnő lehetőség gépjármű vásárlása, ugyanis az eva-tevezet szerint a házipénztárak terhére attól függetlenül lehet amortizációt elszámolni, hogy a beruházás hitelből történt-e vagy sem.

Ezt látva az autófinanszírozással foglalkozó cégek már készülnek a következő évre és megpróbálnak az importőrökkel egyeztetetve kifejezetten az evázóknak akciós ajánlatokat készíteni.

Az idei év első nyolc hónapjában 13,5 százalékkal nőttek a hazai személyautó eladások az előző év hasonló időszakához képest, az éves növekedés pedig várhatóan 15 százalék körül lesz.

Magyarországi autó-eladási adatok (ezer darab)

Márka

2002. első félév

2001. első félév

Suzuki

16 617

14 391

Opel

11 584

10 043

Renault

8442

8366

Peugeot

5966

4850

Volkswagen

5885

7545

Skoda

5142

4320

Daewoo

4507

2439

Citroen

4084

3292

Ford

3654

2930

Toyota

3104

2406

Forrás: Világgazdaság, MGKE

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Amit az egyszerűsített vállalkozási adóról (eva) tudni kell

További ajánlat:

Adó - az Üzleti Negyed rovata