Jövőre nem igényelhető vissza a repiköltség áfája

Vágólapra másolva!
A Pénzügyminisztérium javaslata szerint 2003-ban már nem vonható le a reprezentációs költség áfája - értesült a Magyar Hírlap. Ez azt jelenti, hogy az üzleti reggelik, ebédek és vacsorák, a konferenciák résztvevőinek elszállásolása és szórakoztatásuk után is be kell fizetni a forgalmi adót. Becslések szerint a változás legalább 10-15 százalékos  bevételkiesést jelent az éttermeknek és a szállodáknak.
Vágólapra másolva!

Az italokat 25 százalékos, az ételeket 12 százalékos általános forgalmi adó terheli. A pénzügyi tárca módosító javaslata értelmében 2003-tól az italok és ételek beszerzése, valamint vendéglátóipari szolgáltatások igénybevétele - például terembérlés esetén - sem igényelhető vissza a forgalmi adó.

A minisztérium az uniós szabályokhoz való igazodással indokolta a törvénymódosító javaslatot, amelyhez nem érkezett módosító indítvány - írja szombati számában a lap.

Az ipartestületnél úgy látják, a szigorítás drámai következményekkel jár, különösen a jelentősebb, színvonalas szolgáltatást nyújtó éttermeknél. Forgalmuk 50-60 százalékát ugyanis a reprezentációs vendéglátás adja. A vendéglátósok és a szállodások becslése szerint a változás legalább 10-15 százalékos (több tízmilliárd forintos) bevételkiesést jelent, ami étterem- és szállodacsődöket is okozhat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat: