Decemberig érdemes várni a szocpollal

Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap megbízható forrásból úgy értesült, hogy azoknak jár majd a magasabb összegű lakásépítési - régi nevén szociálpolitikai - támogatás, illetve a megelőlegezett kedvezmény, akik a rendelet december 1-jei módosítása után kötik meg az adásvételi, illetve a hitelszerződést.
Vágólapra másolva!

A Magyar Közlöny 129. száma tartalmazza az 1167/2002. számú kormányhatározatot, amely az "Esélyt a jövőnek!" program megvalósításával kapcsolatos feladatokról szól. A határozat első pontja tartalmazza a lakásépítési kedvezmény megemelt összegét.

Eszerint egy gyermek után 500 ezer, két gyermek után 1,6 millió, három gyermek után 2,7 millió, négy gyermek után pedig 3,2 millió forint támogatás jár. A határozat előírja azt is, hogy ki kell dolgozni a két gyermek után járó lakásépítési kedvezmény állam által történő megelőlegezésének módját.

(MTI)

Ajánlat:

Adó - az Üzleti Negyed rovata

Családi Ügyek - az Üzleti Negyed rovata