Nem drágul a filmgyártás

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

A korábbi elképzelésekkel szemben nem emelkedik jövőre a filmgyártás és filmforgalmazás általános forgalmi adója - jelentette be Pető Iván szabad demokrata képviselő az Országgyűlés kulturális bizottságának szerdai ülése után. A politikus hozzátette: a kulturális termékek áfáját legkésőbb az uniós csatlakozásig a közösség normáihoz kell igazítani, amit a kormány több lépcsőben kíván végrehajtani.

A szabad demokrata politikus tájékoztatása szerint a zeneműkiadás területén a köztes forgalomban megjelenő termékek áfája változik, azaz a gyártók és a nagykereskedők közötti fázisban emelkedik az általános forgalmi adó, ami - mint mondta - ebben az esetben visszaigényelhető.

(MTI)

Korábban:

Több szolgáltatást drágít az áfa-törvény
(2002. október 3.)