A demokraták leváltanák az amerikai felügyelet elnökét

Vágólapra másolva!
Két demokrata párti politikus véleménye szerint távoznia kell posztjáról Harvey Pittnek, az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission - SEC) elnöki posztjáról. A politikusok úgy tartják, hogy Pitt a kelleténél jóval elnézőbbnek bizonyult a sokat kritizált könyvvizsgálói cégekkel szemben - írja a BBC News Oline.
Vágólapra másolva!

Tom Daschle szenátusi, és Richard Gephardt képviselőházi frakcióvezető szerdán levélben kérték George W. Bush elnököt, hogy váltsa le a felügyelet elnökét. A két politikus azt hozta fel indokként, hogy a Pitt által a könyvelési botrányok kivizsgálására és a könyvvizsgálói szakma iránti bizalom helyreállítására felállított új szabályozói testületnek (PCAOB) nem sikerült a piaci bizonytalanságot megszűntetni, és a befektetői bizalmat helyreállítani.

A Fehér Ház elutasította a kérést mondván, hogy annak kizárólag politikai okai vannak. Ari Fleuscher, a Fehér Ház szóvivője a Financial Timesnak elmondta, hogy a politikai támadás érdemtelen és alaptalan. A Bushnak címzett levél jól érzékelteti a felügyeletet sújtó növekvő politikai nyomást - véli a szóvivő.

Az utóbbi időben több kritika is érte az amerikai felügyeletet a sorozatos vállalati könyvelési botrányok kapcsán. Legutóbb az Egyesült Államokon kívüli cégek bírálták a SEC által bevezetett új - megítélésük szerint számukra hátrányos - szigorúbb könyvvizsgálói szabályokat.

Egy szenátusi vizsgálóbizottság a hét elején közzétett jelentésében ráadásul kimondja, hogy az Enron energia-kereskedő cég csődjéért a SEC is felelős, mivel a vizsgálat szerint a testület nem fordtott elég figyelmet a cég átvilágítására.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

SEC

Korábban: