Az amerikai felügyelet engedményeket adhat a külföldi cégeknek

Vágólapra másolva!
Az amerikai tőzsdefelügyelet (Securities and Exchange Commission - SEC) kedden bejelentette, hogy hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokon kívüli cégeknek nyújtandó, az újonnan bevezetett szigorúbb könyvviteli szabályokkal kapcsolatos engedményekről - írja a Financial Timesra hivatkozva a BBC News Online.
Vágólapra másolva!

A neves brit gazdasági napilap keddi számában arról tudósít, hogy Harvey Pitt, a SEC elnöke hajlandó meghallgatni a "nem amerikai" cégek aggodalmait az új rendelkezéseket illetően.

A külföldi vállalatok elsősorban azt panaszolták, hogy az Enron- és a WorldCom-botrány után bevezetett új könyvviteli szabványok méltánytalanok velük szemben, ráadásul az alkalmazásiuk időrabló és drága is.

Hétfőn egyébként egy szenátusi bizottság elmarasztalta a felügyeletet, mivel a testület által végzett vizsgálat alapján kiderült: a SEC is okolható az Enron csődje miatt, mert nem foglalkozott eléggé behatóan a vállalat átvilágításával.

Az amerikai részvénypiacokon szereplő külföldi cégeknek az amerikai vállalati botrányok után életbe léptetett Sarbanes-Oxley törvényben foglalt szigorú beszámolási kötelezettségeknek kell eleget tenniük. A törvény azt is szabályozza, hogy a vállalatok igazgatótanácsainak, a cégvezetőknek és a könyvvizsgálóknak miként kell együttműködniük a befektetői bizalom visszaállítása érdekében.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

SEC

Korábban: