Az amerikai autóipar visszaesését várják 2003-ban

Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb autógyára, az amerikai General Motors (GM) arra számít, hogy az egyesült államokbeli autóeladások az idei 17 millióról 16,5-16,7 millióra csökkennek jövőre - mondta a cég vezérigazgatója, Rick Wagoner az olasz La Repubblicának.
Vágólapra másolva!

A legtöbb ágazati elemző ugyanakkor azt várja, hogy idén az autóeladások elérik a 17 milliót az Egyesült Államokban, mert a GM és a többi gyártó olcsó, nulla finanszírozású értékesítési programokat vezetett be, ezekkel sikerült fenntartani a keresletet a gazdasági lassulás idején is.

A General Motorst jövőre az eladások visszaesésére számít, de egyelőre még túl korainak tartja a csökkenés mértékére vonatkozó becsléseket. Minden esetre a jövőre várt értékesítést is csak akkor lehet elérni, ha az év közepén fellendülés kezdődik, ráadásul a becslésben nem vették figyelembe egy Irak elleni háború következményeit sem.

Wagoner nem válaszolt a Fiat sorsát firtató kérdésekre. Vannak ugyanis olyan vélekedések, hogy a 2004-ben esedékes opciót esetleg előbbre hozzák, és a GM hamarabb vásárolja meg az olasz autógyár részvényeinek további 80 százalékát. A vezérigazgató csak arról beszélt, hogy a Fiat Auto 20 százalékának megvásárlása igazolta a várakozásokat.

(MTI)

Ajánlat:

General Motors

Könyvajánló

Nem hiányzik a könyvtárából?