Tarthatatlan növekedési pályán a gazdaság

Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság túl van a dekonjunktúra mélypontján, de az élénkülés nagyon szerény, és egyensúlyi szempontból nem fenntartható pályára került - áll a GKI hétfőn közölt 2002-2003-as előrejelzésében. A kutatók idén 3,2, jövőre pedig 4 százalékos gazdasági növekedésre számítanak. Az intézet szerint jövőre jelentősebben drágulhatnak a hatósági árak, ami lehetetlenné teszi a jegybanki inflációs cél elérését.
Vágólapra másolva!

Aránytalan reálbér-növekedés

A GDP idén 3,2 százalékkal bővül, és az államháztartás uniós normák szerinti hiánya elérheti a GDP 6,5 százalékát - áll a GKI prognózisában.

A kutatóintézet szerint idén évtizedek óta a legmagasabb ütemben, 12 százalékkal nőnek a reálbérek; ezen belül a költségvetési szférában több mint 20, az üzleti szférában pedig 8-9 százalékkal - a teljesítmények javulását messze meghaladó mértékben - emelkednek a reálkeresetek. A nyugdíjak reálértéke 14 százalékkal nő. Az intézet szerint a reálkeresetek növekedése miatt a lakosság fogyasztása 7,5 százalékkal bővül 2002-ben.

A magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét rontja a világgazdasági recesszió idején beindult gyors bérnövekedés és a forint erős felértékelődése - áll az előrejelzésben. Az üzleti szféra versenyképessége fajlagos bérköltség alapján számítva 2001-2002-ben összesen mintegy 20 százalékkal romlik. A GKI kutatói szerint a második félévben az export csak enyhén élénkül, míg a behozatal erőteljesebben, így az év egészében 4 milliárd euró körüli áruforgalmi deficit várható. Az idegenforgalom gyenge teljesítménye miatt a folyó fizetési mérleg hiánya 3,2 milliárd euró körüli lesz.

A GKI szerint a mesterségesen elfojtott infláció miatt az év hátralévő hónapjaiban nő a pénzromlás üteme, ami idén átlagosan 5,2 százalékos, decemberbe éves szinten pedig 5 százalékos lesz.

A háború a legnagyobb bizonytalansági tényező

A kutatók szerint az elkövetkező időszak fő bizonytalansági tényezője, hogy lesz-e háború Irakban. Az intézet előrejelzése arra a feltételezésre épül, hogy az iraki konfliktus vagy háború nélkül enyhül, vagy a háborús cselekmények időben és térben is viszonylag korlátozottak lesznek. Ez esetben 2003-ban a világgazdaság konjunktúrája valamelyest javulhat: az USA-ban 3 százalék körüli, az EU-ban 2-2,5 százalékos, Németországban azonban mindössze 1,5-2 százalékos gazdasági növekedés várható.

Ha a katonai akció térben és időben nem lesz korlátozott, a világgazdaságban második recesszió kezdődhet; az olaj hordónkénti ára 30-50 dollár közé emelkedik, az amerikai gazdaság növekedési üteme 0,5 százalékra, az EU-é 1 százalékra mérséklődik. A dollár gyengülne, a tőzsdéken újabb zuhanás következne a GKI kutatói szerint.

Jövőre szerény korrekció

A GKI Rt. szerint a gazdasági pálya egyensúlyjavító módosítása 2003-ban megkezdődik, de ez nem jár komoly megszorításokkal, noha a költségvetés egyes területein komolyabb lefaragások várhatók. A korrekció így 2003-ban még csak mérsékelt eredményeket hoz, viszont érdemben nem fékezi a gazdasági növekedést.

A GKI szerint 2003-ban a magyar gazdaság növekedése kissé gyorsul az exportpiacok helyzetének javulása és a beruházások szerény élénkülése miatt; a GDP várhatóan 4 százalékkal emelkedik. A gazdasági növekedés húzóereje továbbra is a belföldi fogyasztói valamint a lakás- és ingatlanpiaci kereslet marad.

A lakosság jövedelme jövőre is nagyon dinamikusan emelkedik az idei évközi béremelések áthúzódó hatása miatt. Az üzleti szférában 8 százalékos bruttó kereset-emelkedés várható, az átlagos reálkereset közel 8 százalékkal, az üzleti szférában 4-5 százalékkal, a költségvetésiben 15 százalékkal emelkedik. A lakosság továbbra is erőteljesen, reálértékben mintegy 6,5 százalékkal növeli vásárlásait.

Az üzleti szférában a fajlagos bérköltség alapján számított nemzetközi versenyképesség 2003-ban már csak 2 százalékkal, elviselhető mértékben romlik. Az áruforgalmi mérleg hiánya 5,2 milliárd euró körülire nő. Javulhat viszont az idegenforgalom teljesítménye, így a folyó fizetési mérleg hiánya 3,8 milliárd euróra csökkenhet, ami a GDP mintegy 5 százaléka. A GKI Rt. megítélése szerint reálisan 1 százalékponttal mérsékelhető az államháztartási deficit, így az a GDP 5,5 százaléka körül várható.

Valószínű, hogy 2003-tól megkezdődik a különböző rejtett inflációs feszültségek oldása. Így emelik a gáz- és a villamosenergia, valamint számos infrastrukturális szolgáltatás (pl. távfűtés, melegvíz, víz, városi közlekedés, szállítási és postai tarifák) árát. A legérzékenyebb esetekben a lakossági terheket támogatás mérsékelheti. Az éves átlagos és az év végi infláció ezért egyaránt 5,2 százalékos lehet, így a monetáris politika legfontosabb jövő évi célja nem érhető el - áll az előrejelzésben.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

GKI