Panamában terjeszkedik a Heineken

Vágólapra másolva!
A holland Heineken sörgyártó bejelentette, hogy 56 millió dolláros vételi ajánlatot tett a panamai Cervecerias Baru-Panama valamennyi részvényének megvásárlására. A Heineken várakozásai szerint a befektetés két év alatt térül meg. A társaság a közelmúltban Egyiptomban és Libanonban terjeszkedett, s tervei között oroszországi és kínai akvizíciók is szerepelnek.
Vágólapra másolva!

A Heineken ajánlatát közép-amerikai partnerével, a Florida Ice and Farm Co.-nel (FIFCO) együtt tette. Amennyiben az üzlet létrejön, a Heinekennek 75 százalékos részesedése lesz a társaságban, a többi részvény a FIFCO tulajdonába kerül. A világ negyedik legnagyobb sörgyártó cége az árat készpénzzel fizetné ki, és várakozásai szerint az új társaság két év elteltével hozna nyereséget a csoportnak.

A Baru részvényeinek 52 százaléka jelenleg a Coca-Cola Panama (CCP) birtokában van, 48 százalék pedig a panamai tőzsdén forog. A Heineken szerint mind a CCP, mind a Baru vállalatvezetése támogatja az ajánlatot. Jelenleg a Baru Panamáé a panamai sörpiac 25 százaléka. A cég éves árbevétele 2001-ben 26 millió dollár volt.

A mostani felvásárlás a Heineken terjeszkedésének része. A cég múlt héten kötött üzletet Egyiptom legnagyobb szeszesital-gyártójának, az Al Ahram Beverages-nek a megvételéről, egy héttel korábban pedig azt jelentette be, hogy növelte részesedését a libanoni Almaza S.A.L. sörfeldolgozóban. Tervei között kínai és orosz felvásárlások is szerepelnek.

(MTI)

Ajánlat:

Heineken

Korábban:

Heineken: 32 millió eurós nyereség
(2002. szeptember 12.)